Magyar idő szerint péntek hajnalban Izrael légicsapásokat mért Iránra, hogy ezzel megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. Az események miatt a zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el, a hadsereg pedig saját közlése alapján olyan háborúra készül Teheránnal, valamint annak térségbeli segítőivel, amely akár hetekig elhúzódhat.
Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, Izraelben hajnali 3 órakor a polgári védelem vészjelzést adott ki, megszólaltak a légvédelmi szirénák és telefonokon is értesítették a lakosságot, felszólítva mindenkit, hogy menjen az óvóhelyekre, miután több tucat izraeli harci gép iráni katonai célpontokat és nukleáris létesítményeket támadott. Az offenzíva keretében meghalt az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bagheri tábornok is, majd meg is kezdte az Izrael elleni válaszcsapást.
Kapcsolódó tartalom
Bekövetkezett, amit megjósoltak: Izrael megtámadta Iránt
Meghalt az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke az izraeli légicsapásban
Irán megkezdte a válaszcsapást: több mint száz drónt indított Izrael ellen, Amerika segít a védelemben
A támadássorozat végrehajtásával egy időben az izraeli sajtóban megjelent egy közlemény, amelyben
az Izraeli Védelmi Erők (IDF) felfedte Irán titkos nukleáris projektjét, valamint az Izrael elpusztítására irányuló terveit – ez utóbbi több fronton végrehajtott légi és szárazföldi támadással együtt menne végbe.
Az IDF közölte, hogy az utóbbi hónapokban felhalmozott hírszerzési információk szerint Teherán nukleáris programja megközelítette azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút – mindez egybevág Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábbi nyilatkozatával, aki szintén hasonlóról beszélt. A kormányfő akkor azt is hozzáfűzte: ha Izrael nem állítja meg Irán akcióit, akkor Teherán nagyon rövid időn belül, akár kevesebb mint egy éven belül atomfegyvert állíthat elő, ami egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent Izrael túlélésére.
Az IDF azt is közölte, hogy Irán olyan helyzetbe került az utóbbi időben, amely lehetővé tette számára a katonai minőségű urán dúsítását, ami rövid időn belül nukleáris fegyverhez juttathatná. Izrael emellett konkrét előrelépést állapított meg az atombomba alkatrészeinek előállítására irányuló projektben is, amely szintén jelentősen felgyorsult az utóbbi időben. Emellett egy olyan videót is megosztottak, amely bemutatja Teherán terveit Izrael elpusztítására.
Az Izraeli Védelmi Erők emellett azt állították, hogy Irán több tízezer rakéta és drón gyártására összpontosított az utóbbi időben, ami álláspontjuk szerint egy Izrael elleni, több fronton egyidejűleg zajló, kombinált légi és szárazföldi offenzíva terveit vetítette előre. „A háború alatt összegyűjtött anyagok az iráni rezsim, a Hamász és a Hezbollah vezetői közötti koordinációt mutatják, többek között az október 7-i mészárlás után, ami jól mutatja, hogy a rezsim hogyan tervezi a terrorszervezetek újrafegyverzését” – közölte az IDF.
A videóban még azt is bemutatták, hogy egy átfogó drón- és rakétatámadás után több különböző irányból indult volna meg egy szárazföldi művelet több ezer terrorista, akik Gázából, Szíriából, Jordániából, Júdea és Szamáriából, Irakból és Jemenből gyűltek volna össze az iráni terv szerint.
„Izrael Államnak nem maradt más választása. Az IDF-nek kötelessége cselekedni az izraeli civilek védelmében, és ezt továbbra is meg fogja tenni”
– közölte végül a hadsereg a péntek hajnali támadás indoklásaként.
Kiemelt kép forrása: Ahmad Gharabli/AFP