Ukrajna „mártíromságáról” beszélt XIV. Leó pápa, találkozott Volodimir Zelenszkijjel is

| Szerző: Bereznay István
XIV. Leó pápa vasárnap szolgálatkezdő miséjét követően fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és feleségét, Olena Zelenszkát – számolt be az MTI. Az egyházfő a vasárnapi szertartáson Ukrajna mártíromságáról is beszélt, és arról is, hogy „igazságos” békére van szükség (amit rendszerint Ukrajna hangoztat a konfliktussal kapcsolatban).

A Szentszék közleménye szerint a találkozót a VI. Pál pápa nevét viselő közönségterem dolgozószobájában (auletta) tartották.

A Vatikán szerint a beszélgetés során az ukrajnai béketeremtési erőfeszítésekre összpontosítottak.

Zelenszkij az új pápát ismételten meghívta Kijevbe látogatásra – mint ahogy megtette a május 12-én folytatott telefonbeszélgetésükben is. Ajándékként egy, a gyermek Jézust karjaiban tartó Szent Máriát ábrázoló ikont nyújtott át a katolikus egyházfőnek. „Ez a legerősebb jelzése annak, hogy az emberek még háborúban is időt találnak arra, hogy másokkal törődjenek” – fogalmazott.

A pápa (aki korábban a béke érdekében való közvetítést is felajánlotta) köszönetet mondott Zelenszkijnek, hogy jelen volt szolgálatkezdő miséjén. Zelenszkij pedig köszönetet mondott a misén elhangzottakért, különös tekintettel arra, amit a pápa az igazságos béke szükségességéről mondott – számolt be az MTI.

Ukrajna mártíromságáról beszélt az egyházfő

Mint a BBC írta, a katolikus egyházfő a vasárnapi szentmisén többek közt azt mondta: „Még mindig túl sok viszályt, túl sok sebet látunk, amelyeket a gyűlölet, az erőszak, az előítéletek, a másságtól való félelem, valamint a Föld erőforrásait kizsákmányoló és a legszegényebbeket marginalizáló gazdasági paradigma okoz.”

Ezt követően említette meg az ukrajnai tűzszünetre irányuló erőfeszítéseket, amelyekről azt mondta:

„A mártíromságot szenvedő Ukrajna várja a tárgyalásokat, hogy végre létrejöjjön az igazságos és tartós béke.”

Az egyházfő az ukrajnai áldozatok mellett a gázai konfliktus áldozataiért is imádkozott, úgy fogalmazva, hogy a palesztinok „éhhalálra jutnak” napjainkban.

Kiemelt kép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat felvételén Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt (j) fogadja XIV. Leó pápa a Vatikánban 2025. május 18-án, az új pápa péteri szolgálatának kezdőnapján MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat.

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még