Mint írtuk, Ukrajna pénteken azt állította, hogy elfogtak két magyar kémet Kárpátalján, amire válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiutasított két olyan ukrán diplomatát, akik állítása szerint diplomáciai fedésben kémtevékenységet folytattak Magyarországon. Válaszul az ukrán külügy is kiutasított két magyar diplomatát Kijevből, valamint egy látványos elfogásra is sor került Budapesten, pénteken késő délután, amikor állítólag szintén egy ukrán kémet fogott el a TEK.
Kapcsolódó tartalom
Szijjártó Péter bejelentette, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet – VIDEÓ
Videón a TEK akciója: Budapesten fogták el a kitoloncolt ukrán kémet
Külügyi szóvivő a kiutasított magyar diplomatákról: Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját
Egy kárpátaljai újságíró, Vitalij Hlahola az első, valamint az utolsó akció érintettjeinek személyazonosságát fedte fel. Az előbbi esetről azt írta a Telegram-oldalán, hogy a bűnüldöző szerveknél dolgozó forrásai szerint a két gyanúsított közül
a férfi az ukrán határőrségnél, illetve azon belül egy kutyakiképző központban dolgozott korábban, míg a nő az 1. számú, Galícia-Voliny névre keresztelt rádiótechnikai dandár katonája volt korábban (ez az egység az ukrán légierőnek van alárendelve, központja a Kárpátaljával szomszédos lvivi régióban található).
Mint az újságíró megjegyezte, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nem hozta nyilvánosságra a neveiket korábban. Ő maga viszont megtette, sőt, a férfiről fotót is posztolt a közösségi oldalán, illetve a Facebook-profilját is belinkelte (ez utóbbit már zárolták). Sajtóinformációk szerint kettejük esetében egyébként egy házaspárról van szó.
A másik állítólagos kémnek még Ukrajnából is menekülnie kellett a Magyarországról való kiutasítás után
Vitalij Hlahola szintén nyilvánosságra hozta a budapesti akcióban elfogott ukrán személy személyazonosságát is, néhány fotóval együtt.
Róla azt írta:
a férfi korábban az ukrán nagykövetség első titkára volt.
„Jelenleg nem aktív diplomata, hanem civilként tartózkodik Magyarországon . Mint kiderült […] két étterem tulajdonosa Budapesten a Károly körúton és a Ráday utcában” – fogalmazott.
A Blikk mindehhez még azt is hozzátette: az étterem-tulajdonos nincs biztonságban Ukrajnában sem,
mivel legalább öt katonai behívóra nem reagált.
Ezek az ukrajnai bejelentett lakcímére érkeztek, állítólag családtagjai jelezték is neki a küldemények érkezését. Ha Ukrajnában nem védi a diplomáciai mentesség, akkor tarthat attól, hogy napokon belül keresni fogják és akár erőszakkal is besorozhatják. A volt diplomata telefonon is azt mondta a Blikknek, Németországba tart, és a lap szerint nem kizárt, hogy azóta már el is hagyta Ukrajnát Szlovákián vagy Lengyelországon keresztül.
Arról, hogy mi mindenre lehet még számítani az ügyben, nemrég Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő beszélt lapunknak.
Kiemelt kép: a Terrorelhárítási Központ felvétele a budapesti akcióról. Forrás: Facebook/Magyarország Kormánya.