Győzelmi ünnepre készülnek az ukrán katonák, a Kreml felháborodva reagált az ügyre

| Szerző: Bereznay István
Az ukrán fegyveres erők is részt vesznek a Győzelem napja ünnepén Londonban, amelyen a második világháborús diadalt ünneplik meg hagyományosan – közölte a The Telegraph. A Kreml szóvivője felháborítónak nevezte mindezt egy sajtótájékoztatón.

Az egykori antanthatalmak, illetve azok utódállamai idén ünneplik a második világháborús győzelem 80. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy különleges ünnepségre készülnek Moszkvába is pár nappal később, május 9-én, amivel összefüggésben Vlagyimir Putyin orosz elnök egy héttel ezelőtt egy háromnapos tűzszünetet is javasolt.

A The Telegraph szombaton számolt be arról, hogy

a Londonban tartott világháborús győzelmi felvonulásra az ukrán hadsereg aktív katonáit is meghívták a britek.

A brit védelmi minisztérium szerint ez a lépés az ország „Oroszország elleni zajló szabadságharcának” globális támogatását szimbolizálja a törvénytelen orosz invázióval szemben – írta a brit lap. Mindeközben a hétvégén már le is zajlott a felvonulás próbája, ahol fotó is készült a Londonban felvonuló ukrán katonákról (ezt a képet helyeztük el cikkünkben is címlapképként).

Mint írták, az ukrán katonák hétfőn a Királyi Haditengerészet, a Királyi Tengerészgyalogság, a brit hadsereg és a Királyi Légierő mintegy 1000 brit katonájához fognak csatlakozni Londonban. A felvonuláson az ukrán fegyveres erők azon képviselői vesznek részt, akiket az Egyesült Királyságba telepítettek az Interflex művelet keretében – ez utóbbi az Egyesült Királyság fegyveres erőinek az ukrán katonák számára szervezett, 12 partnerországgal közösen végrehajtott kiképzési programját takarja (2022 nyara óta a britek és szövetségeseik 54 ezer katonának biztosítottak kiképzést ebben a programban).

Méltó, hogy ott lesznek az ukrán katonák is – mondta a brit védelmi miniszter

A védelmi tárca szerint a második világháborús veteránok lesznek az ünnepségek középpontjában, akik a Viktória királynő emlékművénél lévő királyi páholyból figyelik a felvonulást. A 101 éves Jack Mortimer, a D-nap veteránja – aki szintén jelen lesz az ünnepségen – a Telegraph szerint azt mondta: „80 évvel ezelőtt a világ minden tájáról érkezett emberek egyesítették erőiket, hogy megvédjék a szabadságot, emlékeznünk kell az áldozataikra. Hihetetlenül megható lesz látni a győzelem napi felvonulást, és azt, hogy ennyi nemzet képviselteti magát.”

„Emlékeztetni fog minket arra, hogy ezek a szövetségek ma is biztonságban tartanak minket, és hogy miért állunk azok mellé, akiknek szükségük van a támogatásunkra”

– tette hozzá.

John Healey védelmi miniszter mindeközben úgy nyilatkozott: „Nyolcvan évvel a győzelem napja után a háborús veteránokat, a legnagyobb nemzedékünket ünnepeljük. Biztosítani fogjuk, hogy szellemiségük tovább éljen, nemcsak a fegyveres erőinkben, hanem az értékeinkben és az egységen keresztüli erő iránti elkötelezettségünkben is. A második világháború óta Európában zajló első teljes körű háború közepette méltó, hogy a hétfői eseményen a szabadság frontvonalában jelenleg harcoló ukrán fegyveres erők is képviseltetik magukat.”

Pavlo őrnagy –  a felvonuló ukrán kontingens egyik tagja – elmondta: „A londoni győzelem napi felvonuláson való részvétel az ukrán katonák erejét, bátorságát és ellenálló képességét szimbolizálja. Ez annak elismerése, hogy Ukrajna és hősei a világ szabadságáért és békéjéért folytatott küzdelem élvonalában állnak. Hálásak vagyunk szövetségeseinknek a támogatásukért és szolidaritásukért.”

Az orosz kormány szerint ez felháborító

Dmitrij Peszkov egy szombati sajtótájékoztatón reagált a The Telegraph cikkében közölt információkra.

Az MTI szerint a Kreml szóvivője azt mondta: az, hogy ukrán katonák is részt vesznek majd a Győzelem napjának londoni ünnepségén, „szentségtörés”. Külföldi sajtóbeszámolók alapján Peszkov felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a brit kormány meghívta az ukrán fegyveres erők katonáit az ünnepségre, és úgy fogalmazott, hogy ez tiszteletlenség a második világháborús brit veteránokkal szemben.

Kiemelt kép: az ukrán fegyveres erők tagjai a május 5-i Győzelem napja 80. évfordulójára készülő felvonulás próbáján London központjában, május 3-án. Fotó: PA Images via Getty Images/Lucy North.

Ajánljuk még