Dunda György: Ukrajnából nagyon szurkolnak Magyar Péternek, hogy kormányváltás legyen

| Szerző: Bereznay István
Ukrajnában híre ment Magyar Péterék Nemzet Hangja című szavazásának, és sokan nagyon szurkolnak az ellenzéki politikusnak, mert azt remélik tőle, hogy támogatná Ukrajna EU-csatlakozását és a fegyverek szállítását is  – mondta Dunda György kárpátaljai újságíró, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az újságírót az adásban először Ukrajna EU-csatlakozásáról, az ehhez szükséges feltételek teljesítéséről, és az ukrajnai korrupcióval kapcsolatban kérdezték. Dunda György elmondta: az EU részéről már több mint 20 éve elkezdődött ez a történet, mivel a 2004-es forradalom idején is „ezzel vitték be ukránok millióit az erdőbe a brüsszeli elitek.” De megjegyezte: a korrupció mellett Ukrajnának most még más területeken is előrelépést kellene elérnie ahhoz, hogy EU-taggá válhasson, és egyelőre hiányoznak ezek a lépések.

„A magyar álláspontot csak azért kritizálja, mert neki nem tetszik […] az a bűn, hogy a magyar kormány megkérdezi a saját polgárait”

– mondta nem sokkal később Volodimir Zelenszkij minap nyilvánosságra került megszólalásáról Dunda György.

Véleménye szerint Ukrajnában ellenségképet alakítottak ki Orbán Viktorról, miközben Magyarországot is „antidemokratikus” országnak nevezi az ukrán média és a politikai elit. Szerinte ez utóbbi azért „megmosolyogtató”, mert „mondják ezt egy olyan országból, ahol nincs ellenzéki média, ahol nincs ellenzéki politika” – fogalmazott.

Szerinte Ukrajna a legtöbbet nem más országok kritizálásával érhetné el az uniós tagság érdekében, hanem azzal, ha a saját demokráciadeficitjüket csökkentenék.

Meglátása szerint az ukránok gyakran úgy érzik, hogy „alanyi jogon” járnak nekik bizonyos dolgok.

Magyar Péternek szurkolnak Ukrajnában

Dunda György – Zelenszkij mondataira visszakanyarodva – arról is beszélt, hogy a Tisza Párt Nemzet Hangja című szavazásának híre eljutott az ukrán médiába is, minden jelentősebb sajtóorgánum írt róla. Megfogalmazása szerint Ukrajnában kiemelten figyelik a magyar belpolitikát, és a Tisza Párt működését, amelynek „szurkolnak” is.

„Nagyon szurkolnak Magyar Péternek abból kifolyólag, hogy ő biztosan Ukrajna mellé fog állni, ő biztosan nem zárná el a fegyvertámogatásokat sem, írja az ukrán sajtó. Illetve minden jellegű politikai és anyagi támogatást megadna. Egyszóval beállna a brüsszeli fősodorba, ezt remélik a Tisza Párttól”

– fogalmazott a Vasárnapi Újságban a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója.

Kiemelt kép: Strasbourg, 2024. július 16.Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselõje sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövõ Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án. MTI/Purger Tamás.

Ajánljuk még