A döntés azután született, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelezte: nem lesz ott a találkozón, miután Ukrajna visszautasította a Donald Trump utolsó ajánlataként emlegetett tervezetét a háború lezárására.
Kapcsolódó tartalom
Az Egyesült Államok lépésére reagálva Ukrajna és európai szövetségesei úgy döntöttek, hogy alacsonyabb szintre rangsorolják a találkozót, és a külügyminiszterek helyett a külügyi tárca vezető tisztviselőit küldik Londonba. Ezzel együtt az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha továbbra is Londonban lesz szerdán, ahol kétoldalú megbeszélést tart David Lammy brit külügyminiszterrel – írja a Sky News.
Londonban szintén azt az amerikai békejavaslatot vitatták volna meg, amelynek értelmében az Egyesült Államok elismerné a Krím orosz annektálását – amit Volodimir Zelenszkij azóta elutasított. A békemegállapodás részeként befagyasztaná a frontvonalakat is, amit Putyin állítólag fel is ajánlott az amerikaiaknak.
J. D. Vance közölte: területi engedményeket kell tenni a béke érdekében, máskülönben Amerika kihátrál a béketárgyalásokról
J. D. Vance amerikai alelnök szintén nyilatkozott a sajtónak ezzel párhuzamosan. Mint közölte: az Egyesült Államok nagyon egyértelmű javaslatot tett Oroszországnak és Ukrajnának a békemegállapodáshoz vezető útról, és hozzátette:
„Itt az ideje, hogy vagy igent mondjanak, vagy pedig annak, hogy az Egyesült Államok kilépjen ebből a folyamatból.”
„A jelenlegi (front)vonalaknál vagy azt gondolom, hogy valahol azokhoz közel lesz az a hely, ahol végül meg fogják húzni az új vonalakat a konfliktusban” – mondta Vance szerdán Indiában újságíróknak a Bloomberg szerint, miután befejezte a Tádzs Mahalban tett látogatását. Hozzátette: ez azt jelentené, hogy mind Ukrajnának, mind Oroszországnak fel kellene adnia bizonyos területeket, amelyeket jelenleg ellenőrzésük alatt tartanak.
Ukrajna feltétel nélküli tűzszünetről akar tárgyalni Londonban
Ukrajna készen áll a feltételek nélküli tűzszünet megvitatására Londonban – közölte eközben az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak, aki nemrég érkezett meg Londonba. Ukrán részről Andrij Szibiha, valamint Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov is a fővárosban van már.
„Mindennek ellenére a békéért fogunk dolgozni” – fogalmazott Jermak a friss fejleményekkel kapcsolatban a Sky News szerint, hozzátéve: első lépésként tárgyalásokat fognak folytatni a teljes és feltétel nélküli tűzszünet elérésének módjairól.
Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök üdvözli Volodimir Zelenszkijt, Ukrajna elnökét az Ukrajna támogatását célzó tettre készek koalíciójának csúcstalálkozója előtt az Élysée-palotában 2025. március 27-én Párizsban (Fotó: Getty Images/Corbis/Antoine Gyori)