Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arra kérte a parlamentet, hogy hagyják jóvá az ukrajnai hadiállapot további, 90 napos hosszabbítását – közölte az ukrán parlament sajtószolgálata. A hadiállapot jelen állás szerint május 9-én járna le (e dátum egyébként azért is érdekes, mert Oroszországban ezen a napon ünneplik a II. világháborús szovjet győzelmet, és idén is egy nagy felvonulás várható Moszkvában, ami már most vitákat váltott ki a nemzetközi politikában.
Zelenszkij a hadiállapot hosszabbításával párhuzamosan azt is kérte a parlamenttől, hogy az általános katonai mozgósítást is hosszabbítsák meg. Az ukrán parlament először 2022 februárjában rendelt el hadiállapotot az Oroszországgal kialakult katonai konfliktus miatt, azóta ezt minden alkalommal meghosszabbították.
„Az emberekkel úgy bánnak, mint az állatokkal” – az ellenzék egyik legbefolyásosabb képviselője közölte: nem fogja megszavazni a módosítást
Az ukrán elnök egyik legnagyobb kritikusa, Olekszij Honcsarenko, az Európai Szolidaritás párt parlamenti képviselője nem sokkal később a közösségi oldalán bejelentette, hogy szerdán a mozgósítás és a hadiállapot meghosszabbítása ellen fog szavazni. „Ennek két fő oka van. Az első: még mindig nincs leszerelés és [nincsenek] szolgálati feltételek. Úgy tűnik, hogy nem is lesz. Hónapokig ígérték, semmi sem történt”– kezdte indoklását Honcsarenko,
Majd azt is hozzátette:
„Most a katonáink, akik megvédik az országukat a megszállóktól, a legkevésbé védettek ugyanebben az országban. Gyakorlatilag rabszolgasorban vannak. Még a börtönben is vannak határidők – itt nincs. És a kormányunk elégedett ezzel.”
„A második: a Központi Bizottság. Még mindig létezik. Továbbra is folytatja a munkát. Az embereket még mindig az utcán gyűjtik össze és mozgósítják. Senki sem akar hallani a megfelelő toborzásról ”– folytatta az ellenzéki képviselő, majd ezzel kapcsolatban megjegyezte:
„Az emberekkel úgy bánnak, mint az állatokkal.”
Honcsarenko azt is hozzáfűzte, hogy a mozgósítás hatékonyság ezek miatt gyakorlatilag „negatív”, miközben a hadseregből dezertálók száma pedig a maximumon van. „De ez így megy tovább. Kormányunk ezzel is elégedett. Én nem örülök ennek. Ezért a mozgósításról és a statárium folytatásáról – NEMmel fogok szavazni” – zárta índoklását a képviselő.
Az ukrán parlament házelnöke visszaszólt: aki nemmel szavaz, az
Ruszlan Sztefancsuk kormánypárti politikus, az ukrán parlament (Verhovna Rada) házelnöke egy rövid, de annál velősebb bejegyzésben szólt vissza Honcsarenkónak kedd este.
„Holnap derül ki, hogy milyen eredménnyel zárul Putyin castingja a radában – azoknak a körében, akik a statárium meghosszabbítása ellen szavaznak”
– írta egy Facebook-posztban Sztefancsuk, aki arra utalhatott ezzel, hogy a hosszabbítás ellen szavazó képviselők közül szerinte az orosz elnök „castingolhat” magának olyan ukrajnai képviselőket – vagy egy elnökjelöltet – akik az ő érdekeit érvényesítené Ukrajnában, ha egyszer ismét választást tartanak a háború után.
Kapcsolódó tartalom
Egy ellenzéki politikus folytatta az üzengetést, ő már Zelenszkij „diktatúrájáról” írt
Irina Herascsenko az Európai Szolidaritás parlamenti képviselője nem sokkal később szintén közzétett egy bejegyzést a közösségi médiában. Ebben egyrészt felidézte, hogy a pártjuk vezetője, Petro Porosenko nemrég kijelentette: a képviselők „tisztában vannak a mozgósítás és a hadiállapot fontosságával az agresszor elleni harc folytatása érdekében”, hogy az Európai Szolidaritás mostanáig mindvégig a mozgósítás mellett szavazott, és hogy a parlamenti frakciójuk most is így fog tenni. Azonban felhívta a figyelmet egy másik dologra is.
„Ugyanakkor a hatóságok kezdenek visszaélni a statáriummal, hogy megerősítsék a diktatúrát, és ez is igaz. Erről nyilvánosan beszélünk”
– írta Irina Herascsenko.
Majd utalt arra, hogy egy ideje már a kormánypárti frakcióban is a bomlás jelei mutatkoznak, mivel másfél éve nem tudják összegyűjteni az új törvények elfogadásához szükséges 226 szavazatot „semmilyen törvényjavaslatra, még Zelenszkij törvényeire sem” a parlamentben (holott az ukrán kormánypártnak jelenleg 233 képviselője van a törvényhozásban). Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy ha az Európai Szolidaritás nem szavazza meg a szerdai javaslatot, akkor nem tudják meghozni az ország szempontjából fontos döntést.
„Államférfiként tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és mindig az ország érdekeiből indulunk ki. Mindeközben Zelenszkij szétveri az ellenzéket, rémálmokat okoz a politikai ellenfeleinek, fokozza a nyomást a csapatunkon, és az összes SZBI-s kutyáját ráereszti az Európai Szolidaritásra”
– tette hozzá a képviselő (az SZBI Ukrajna állami nyomozóhatóságának nevét rövidíti). Irina Herascseko végül megjegyezte: „Ez nem Ukrajna javát szolgálja. Ez nem az európaiságról és nem is demokráciáról szól.”
Szerdán összeült a parlament, és simán megszavazta a hosszabbítást
Ezen előzmények után szerda délelőtt az ukrán parlament mind a hadiállapot, mind az általános katonai mozgósítás 90 napos meghosszabbítását jóváhagyta.
A döntés értelmében ezek 2025. augusztus 6-ig érvényben maradhatnak.
A hadiállapot folytatása mellett 357, a mozgósítás folytatása mellett pedig 346 képviselő szavazott – ami azt jelenti, hogy az Európai Szolidaritás támogatásától függetlenül is átmentek volna a javaslatok a törvényhozásban.
Ezáltal az ukrán parlament 15. alkalommal döntött a hosszabbítás mellett. A döntés azt követően válik hivatalossá, hogy Zelenszkij aláírja a törvényeket.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójára érkezik az Európai Tanács brüsszeli épületében 2025. március 6-án. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson.