Manfred Weber, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepelnek a kormány legfrissebb kampányának plakátjain, amelyek az ukrán EU-csatlakozásról szóló véleménynyilvánító szavazást népszerűsítik. „Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek” – írták hármójukról a plakátokon.
Az Európai Néppárt elnökét nemrég egy brüsszeli sajtótájékoztatón kérdezték meg, hogy mit gondol erről a kampányról. Az Euronews beszámolója szerint Manfred Weber azt mondta: szerinte ez annak a jele, hogy jó munkát végeznek.
„Egyfajta kiváltságnak számít, ha valaki Orbán Viktor propagandájának egyik fő célpontjává válik. Hónapok és évek óta látjuk, hogy ez történik” – fogalmazott a Tisza Pártot is sorai közt tudó Európai Néppárt elnöke. Majd azt is hozzátette:
„Ez még tovább erősíti azt, amit mi, az Európai Néppárt képviselünk: hogy mi vagyunk Európa pártja, mi vagyunk a jogállamiság pártja, és mi vagyunk Ukrajna támogatásának a pártja.”
Mindeközben az Európai Bizottság szóvivője nem kívánta kommentálni a magyar plakátkampányt egy másik sajtótájékoztatón, de közölték, hogy az efféle közvélemény-kutatások a nemzeti hatóságokhoz tartoznak, és hogy Brüsszel számára továbbra is prioritás Ukrajna uniós csatlakozása. „Ukrajna az európai családhoz tartozik, épp ezért kezdte meg az EU a csatlakozási tárgyalásokat Kijevvel 2024 júniusában” – fogalmazott a szóvivő.
Szerdán Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője is szót ejtett a témáról egy sajtótájékoztatón. Közölte, hogy Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban „Ursula von der Leyennek egyértelmű álláspontja van: mégpedig az, hogy Ukrajna akár már 2030 előtt EU-tag lehet. Szerintünk nincsen rendben az, hogy a tárgyalásos lépcsőfokokat kihagyva, gyakorlatilag biankóra megígérik a tagságot úgy, hogy az alapvető kérdésekről nem esett szó” – fogalmazott.
A Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek egy hónapja meggyűlt a baja Ukrajna támogatásával kapcsolatban, miután az ő aláírása is szerepelt egy olyan nyilatkozaton, amely az ukránok további háborús támogatásáról szólt. Magyar Péter utóbb azt állította, hogy a Fidesz hamisította rá az aláírását a dokumentumra – a lapunknak nyilatkozó volt és jelenlegi EP-képviselők azonban képtelenségnek nevezték, hogy ez megtörténhetett volna, és azóta sem sikerült igazolni az állítást.
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője (b) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)