Orbán Viktor a találkozó előtti délutánon közölte, hogy milyen kérdést fog feltenni francia partnerének. „Van egy alapvető változás. Az amerikaiak eddig a háború oldalán álltak, most meg a béke oldalára álltak. Én azt szeretném megtudni, hogy ha három év alatt nem tudták a háborúzó felek legyőzni Oroszországot és győzelemre segíteni Ukrajnát – úgy, hogy az amerikaiak is a háborútáborban voltak –, most, hogy az amerikaiak már nincsenek ott, tehát a háborúpárti tábor sokkal gyengébb, most miért gondolják, hogy ugyanezt a háborút meg tudják nyerni? Én erre szeretnék egy választ kapni. Mitől észszerű a francia, illetve a háborúpárti álláspont?” – mondta el a repülőúton a miniszterelnök.
Párizsba érve a kormányfő azonban először nem a francia elnökkel találkozott, hanem két, helyben tanuló magyar diákkal Hunok Párizsban címszó alatt.
Ezenkívül Nicolas Sarkozy volt francia elnökkel is találkozott, amiről az X-en osztott meg egy fotót.
Macron meghívta Párizsba az európai hadseregek vezérkari főnökeit, kiterjesztené a francia atomernyőt Európa többi országára
Mindeközben Emmanuel Macron beszédét 20 órakor közvetítették a francia médiában. Az elnök többnyire azokat a kijelentéseket ismételte meg a beszédben, amelyeket már az utóbbi napokban is lehetett hallani tőle – köztük azt is, hogy Oroszország Ukrajna legyőzése esetén akár Európa más államait is megtámadhatja szerinte.
„Új korszakba lépünk. Ha egy ország megtámadhatja a szomszédját Európában, és büntetlenül megússza, akkor senki sem lehet biztos semmiben. Ukrajnán túl is valós az orosz fenyegetés, az európai országokat is érinti. (…) Putyin elnök megsérti a határainkat, hogy ellenfeleit meggyilkolhassa, és a választásokat manipulálja” – fogalmazott most ezzel kapcsolatban a francia elnök a Sky News beszámolója szerint.
Macron ezután arról beszélt, hogy Franciaország hajlandó békefenntartókat küldeni Ukrajnába egy esetleges tűzszünet biztosítására. „Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, az után mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását” – hangsúlyozta az MTI szerint Macron.
Továbbá arról is szót ejtett, hogy Európának meg kell erősítenie a védelmi politikáját, mert nem támaszkodhat tovább az Egyesült Államokra ebben a kérdésben. „Szeretném azt hinni, hogy az Egyesült Államok mellettünk fog állni, de fel kell készülnünk arra is, ha ez nem így lesz” – mondta, hozzátéve: „Franciaországnak fel kell ismernie különleges státuszát – nekünk van a legerősebb leghatékonyabb hadseregünk Európában.” Közlése szerint szükség lesz új beruházásokra is a védelmi iparban, amelyeket hamarosan be is mutat a francia kormány (az Egyesült Államok esetleges NATO-távozásáról, és ennek következményeiről nemrég szakértőt is kérdeztünk a hirado.hu-n).
Kapcsolódó tartalom
Ki vesztené a legtöbbet, ha az USA kilépne a NATO-ból?
Ki vesztené a legtöbbet, ha az USA kilépne a NATO-ból?
A francia elnök kitért arra is, hogy ki szeretnék terjeszteni Franciaország nukleáris védernyőjét Európa már országaira is. E ponton visszautalt Friedrich Merznek, a német kancellári szék várományosának a szavaira is: a német politikus azt mondta februárban, hogy ezt a témát megvitatná Európa két atomhatalmával, vagyis a franciákkal és a britekkel. Mint mondta, Merz „stratégiai vitára szólított fel arról, hogy ugyanezt a védelmet nyújtsuk európai szövetségeseinknek bármi történjék is”, a döntés az államfők és a hadseregek vezetőinek kezében lesz – mondta a francia elnök, aki azt is közölte: a jövő hétre Franciaországba hívta az összes európai hadsereg vezérkari főnökét.
A teljes beszéd angol szinkronnal visszanézhető alább.
Így várta Orbán Viktort a francia sajtó – utána megkezdődött a munkavacsora
Mindeközben a miniszterelnököt elkísérő riporter, Bohár Dániel is megosztott egy fotót a Facebookon arról, hogy miként várták a magyar kormányfő a francia riporterek és fotósok az Élysée-palotánál. „A teljes francia sajtó Orbán Viktort várja” – írta a posztban.
Nem sokkal később Orbán Viktor megérkezett a palotához. Arról, hogy a francia elnök miként üdvözölte, szintén napvilágot látott több videó.
A kormányfő ezt követően munkavacsorán vett részt a francia elnökkel, amelyről a Miniszterelnöki Sajtóiroda fotót tett közzé.

A találkozó után várhatóan mind a miniszterelnök, mind az elnök hivatala kiad majd egy közleményt arról, hogy mi hangzott el. Amennyiben így lesz, arról még beszámolunk ebben a cikkben.
Frissítés: Közlemény azóta, reggel 6 óráig bezárólag sem érkezett egyik oldalról sem, és máshol sem találtunk friss információt arról, hogy miről tárgyaltak a zárt ajtók mögött. Amennyiben a későbbiekben kommunikálnak a felek, ismét frissítjük írásunkat.
Erős folytatás várható csütörtökön, Orbán Viktor még az ukrán elnökkel is találkozhat
Mint említettük, Orbán és Macron a következő napon Brüsszelben folytatják a megbeszélést , ahol az Európai Tanács csúcstalálkozóján vesznek részt. A párizsi eseményekkel egy időben egy újabb érdekes fejlemény is kiderült erről a találkozóról: a Sky News több forrásból is úgy értesült, hogy
Volodimir Zelenszkij is Brüsszelbe utazik és részt vesz a találkozón.
Az ukrán elnök már korábban is részt vett több hasonló csúcstalálkozón. A tanácsülésről egyébként Emmanuel Macron is szót ejtett a beszédében, és azt mondta: ez egy jó lehetőség lesz Európa nemzeteinek arra, hogy elkötelezzék magukat védelmi kiadásaik gyors növelése mellett.
A csütörtöki ülés hátterével előzőleg is részletesen foglalkoztunk a hirado.hu-n. A legfontosabb téma az ukrajnai háború valamint az európai védelempolitika jövője lehet, és többek közt az is szóba kerülhet, hogy mely országok lennének hajlandók békefenntartókat küldeni Ukrajnába egy tűzszünet szavatolására.
Kapcsolódó tartalom
Fontos tárgyalások várnak Orbán Viktorra: a tét nem kevesebb, mint Európa jövője
Fontos tárgyalások várnak Orbán Viktorra: a tét nem kevesebb, mint Európa jövője
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Emmanuel Macron francia elnök (b) találkozója a párizsi államfői rezidencián, az Élysée-palotában 2025. március 5-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)