A beiktatási ünnepségsorozat egy helyi idő szerint reggel 8-kor, istentisztelettel vette kezdetét, ezt követően Donald Trump a Fehér Házban találkozott Joe Biden leköszönő elnökkel, ahonnan együtt mentek át az amerikai törvényhozás épületébe, a Capitoliumba. Trump hivatalba lépése előtt pár perccel J. D. Vance is letette alelnöki esküjét, helyi idő szerint déli 12 órakor (magyar idő szerint 18 órakor) pedig Donald Trump is letette hivatali esküjét, elkezdve ezzel második elnöki ciklusát négy év kihagyás után.
Az eskütételhez Trump két bibliát is használt: a sajátját és Abraham Lincoln Bibliáját az 1861-es beiktatási ceremóniáról.
A hivatalba lépett elnök ezt követően egy közel félórás beszédben fejtette ki vízióját az elkövetkező négy évre.
„Amerika aranykora épp most kezdődik”
– mondta beiktatási beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 47. elnöke. „Nem hagyjuk, hogy kihasználjanak minket, a mai naptól fogva a Trump-adminisztráció számára Amerika az első! ” – jelentette ki az amerikai elnök. Megköszönte a latin-amerikai közösség támogatását, valamint szót ejtett még az illegális bevándorlás jelentette kihívásról, amivel kapcsolatban kihirdette a szükségállapotot az amerikai–mexikói határon ahova ki fogják vezényelni a hadsereget, a drogkartelleket pedig terrorszervezetekké nyilvánította. Beszélt arról is, hogy elindítják a Maradj Mexikóban! programot. Beszélt még a Biden-adminisztráció azon általa hibásnak tartott intézkedésről is, amiket a leköszönő elnökség elmondása szerint a katasztrófavédelem kapcsán vétett, ahogy a kritikai elméletek és a genderelméletnek az oktatásba való betüremkedéséről is beszélt, valamint ígéretet tett ezeknek az ideológiáknak a kiszorítására.
„Mostantól csak két nem létezik, a férfi és a nő!”
– tette hozzá, valamint ígéretet tett arra, hogy mostantól „színvak és érdemalapú lesz Amerika”, ahogy beszélt még arról is, hogy a szólásszabadságot újra az amerikai polgárok jogává kell tenni. Megígérte a Covid-oltás elutasítása miatt leszerelt katonák visszahívását, valamint kompenzációt is ígért nekik. „ A megválasztásom mandátumot jelent arra, hogy visszafordítsuk nemzetünk elárulását” – szögezte le Trump, majd úgy folytatta:
„Ettől a pillanattól fogva Amerika bukásának vége van!”
Emlékeztetett a pennsylvaniai Butlerben elkövetett merényletkísérletre is, alátámasztva ezzel, hogy milyen kísérletekkel próbálták megakadályozni a visszatérését.
„Úgy gondolom, hogy Isten mentett meg, mert ő is azt akarja, hogy újra naggyá tegyem Amerikát”
– mondta, valamint hozzátette: 2025. január 20. minden amerikai számára a felszabadulás ünnepe lesz.
A hivatalba lépett elnök ezenfelül energetikai programot is hirdetett, aminek keretében újrakezdődik a kőolaj és a fosszilis energiahordozók kitermelése. Kijelentette, hogy visszavonják az új zöldmegállapodást. Beszélt még a külpolitikáról is, itt arra helyezte a hangsúlyt, hogy az Egyesült Államok békét teremtsen és lehetőleg ne keveredjen háborúba. Megemlítette a Hamász által fogva tartott túszok hazatérését is. Külön hangsúlyt helyezett az amerikai térség helyzetére. Számos földrajzi helységnév megváltoztatásáról is beszélt, a Mexikói-öböl Amerikai-öbölre fog változni, a Mount McKinley pedig visszakapja a nevét, ahogy beszélt még a Panama-csatorna visszavételéről is.
A hivatalba lépett elnök azt is mondta, hogy szeretné megvalósítani Amerika nemzeti eszméjét a „testet öltött végzetet” (Manifest Destiny), valamint ezzel összefüggésben egy lehetséges Mars-expedíció iránti reményeit is kifejezte.
„Eljön az idő, amikor amerikai zászló leng majd a Marson” – fogalmazott Trump elnök. Beszédét azzal zárta, hogy megválasztása politikai visszatérést jelent, az ő példája igazolja, hogy a lehetetlen is lehetséges Amerikában. Megígérte, hogy elnöksége alatt újra erős lesz és virágzásnak indul az Egyesült Államok. „Nem fognak meghódítani, megtörni minket, nem fogunk elbukni. Mostantól az Egyesült Államok egy szuverén nemzet lesz!” – jelentette ki, majd azzal fejezte be mondandóját:
„A jövő a miénk, és az aranykorunk még csak most kezdődött! Isten áldja az Egyesült Államokat!”
– zárta beszédét az amerikai elnök.
Kiemelt kép: Donald Trump megválasztott amerikai elnök leteszi hivatali esküjét a beiktatási ünnepségén a washingtoni kongresszus kupolatermében 2025. január 20-án (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Saul Loeb)