Bakondi György azt mondta, így „hatalmas” menekülttáborokat kellene létrehozni, ahol határidőre kellene elbírálni a menekültkérelmeket. Ezek nyílt táborok lennének, amelyekhez hasonlókba 2015-ben is több olyan ember érkezett, akik egy nap után megszöktek, majd tovább indultak Nyugat-Európa felé – tette hozzá.
Szerinte az egyes országokba és városokba 2015 óta érkezett nyolc-tízmillió ember „egészen tragikus és visszafordíthatatlan folyamatokat indított el”.
Amszterdamban, Rotterdamban, Brüsszelben és Londonban például a lakosság 50 százalékát is meghaladja az illegálisan érkezett bevándorlók létszáma – mondta.
A főtanácsadó elmondta, Brüsszelben ez a szám 70 százalék. Úgy fogalmazott, ott már késő bármit is tenni azért, hogy megváltozzon az, amit az illegális bevándorlás a közbiztonságban, a szociális ellátórendszerben, a társadalmi kohézióban, a hitben és a családban okozott.
Bakondi György arról is beszélt, a menekültkérelmet kapó bevándorlók mellett vannak olyanok, akik kérelmét vagy nem fogadták el, vagy nem is próbálkoztak a menekültstátusz kérelmezésével. Megjegyezte, több százezren lehetnek azok, akik a hatóságok kikerülésével fekete munkából vagy bűnözésből tartják fenn magukat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) adatai alapján évente csaknem egymillió illegális bevándorló érkezik a kontinensre. Az EU migrációs politikájával veszélybe került az Európában élő emberek érdekérvényesítő képessége és a mindennapi élet biztonsága – hangsúlyozta. A főtanácsadó szerint
a többséget képviselő három pártcsalád legutóbbi paktuma ezt a körülményt kívánja fenntartani, amelynek „beláthatatlan következményei lesznek Európa jövőjét illetően.
Hozzátette, akik megkapták a politikai menekültstátuszt és legálisan tartózkodnak az adott országban, őket lakhatási támogatással és munkahellyel is segítik.
Megismételte, két csoport van, akik illegálisan tartózkodnak az EU valamely országában: akiknek a kérelmét nem fogadták el, de nem utaztak ki az unióból és akik kikerülték a hatóságokat és „illegalitásba” húzódtak. Hozzátette, ez egy egyre növekvő népesség.
Bakondi György hangsúlyozta, az Európa-szerte bekövetkező terrorcselekmények számát vizsgálva ebből az illegálisan itt tartózkodó, „ki nem utasított„ csoportból kerül ki a legtöbb terrorista”. Ennek értelmében ezen emberek európai jelenléte „komoly potenciális veszélyt” jelent a napi közbiztonságra – mondta.