Az YLE finn köztelevízió a szavazatok 100 százalékos összesítése alapján a honlapján közölte, hogy Stubb a jobbközép Nemzeti Koalíciós Párt (KOK) jelöltjeként a voksok 27,2 százalékát kapta, míg a liberális zöldpárti Haavisto 25,8 százalékkal lett második.
Harmadik helyen a szavazatok 19 százalékával a nacionalista Finnek jelöltje, Jussi Halla-aho végzett. A negyedik pedig Olli Rehn egykori uniós biztos, a finn központi bank kormányzója lett a voksok 15,3 százalékával. A többi öt jelölt mindegyike 10 százalék alatti szavazati arányt ért el.
Kapcsolódó tartalom
A finn igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a választópolgárok 71,5 százaléka járult vasárnap a szavazóurnákhoz.
A finn választási törvények értelmében ha egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát, akkor a második fordulóban – február 11-én – a két legesélyesebb jelölt között dől el az államfői tisztség sorsa.
Kiemelt képünk: MTI/EPA