Gyász

Elhunyt a Ferencváros Európa-bajnok és KEK-győztes vízilabdázója

Finnországban megkezdődött az elnökválasztás

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Finnországban. A voksolás nagy esélyeseinek Alexander Stubb egykori miniszterelnököt, aki egy ideig a külügyi tárca élén is állt, valamint a volt külügyminisztert, a zöldpárti Pekka Haavistót tartják.

Előzetes felmérések szerint a harmadik legesélyesebb Jussi Halla-aho, a finn kormánykoalícióban részt vevő Finnek párt képviselője lehet.

A választáson kilencen indulnak, nincs azonban köztük Sauli Niinistö jelenlegi elnök, akinek idén jár le második hatéves mandátuma, így nem indulhat újra. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 9-kor nyíltak meg és este 8-ig várják a voksolni érkezőket.

Ha egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát, akkor február 11-én, a második fordulóban a két legesélyesebb jelölt között dől el az államfői tisztség sorsa.

A finn törvények értelmében az elnök a miniszterelnöknél kevesebb jogkörrel rendelkezik, azonban ő a hadsereg főparancsnoka, és a kormánnyal együtt határozza meg az ország külpolitikáját.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még