Aktuális

Földrengés rázta meg Montenegrót

A kínai elnök hat év után érkezett hivatalos látogatásra Vietnamba, hogy fellendítse a két ország kapcsolatát

Hivatalos látogatásra Vietnamba érkezett kedden Hszi Csin-ping kínai elnök azzal a céllal, hogy elősegítsék a kétoldalú kapcsolatok és az együttműködés fellendítését.

Az elnököt és feleségét a repülőtéren Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnök fogadta. Hszi Csin-ping hat éve járt utoljára Vietnamban. A szoros gazdasági kapcsolatok ellenére a két ország között viszály van a vitatott dél-kínai-tengeri határok miatt.

A kétnapos látogatás során a felek megvitatják a kínai–vietnami kapcsolatok fejlesztését és azt, hogy milyen lépéseket kell tenniük a két ország közötti átfogó stratégiai együttműködés elmélyítéséért

– mondta korábban Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő.

Kapcsolódó tartalom

Kína prioritásként kezeli a Vietnammal fenntartott kapcsolatokat regionális diplomáciájában, és a látogatás révén a kétoldalú kapcsolatok egy újabb szakaszba érhetnek – derül ki Hszi közleményéből, amelyet érkezése után tettek közzé.

A tervek szerint Hszi megbeszéléseket folytat Nguyen Phu Tronggal, a Vietnami Kommunista Párt (CPV) központi bizottságának főtitkárával és Vo Van Thuong elnökkel is. Ezenfelül tárgyal Pham Minh Chinh miniszterelnökkel és Vuong Dinh Huéval, a nemzetgyűlés bizottsági elnökével is.

Olyan kínai–vietnami szövetség kiépítésére van szükség, amelynek közös jövője stratégiai jelentőséggel bír, és melynek révén a két ország együtt írhatja majd a modernizációs törekvések új fejezetét

– fogalmazott Hszi a Nhan Dan vietnami lapban a látogatása előtt közzétett cikkében.

Hszi a cikkben a két ország közötti infrastruktúra kiépítése mellett szállt síkra, továbbá utalást tett arra, hogy mielőbb bevonná Vietnamot a Digitális Selyemút programba, valamint szélesebb körű együttműködést sürgetett a biztonság, az összeköttetések, a zöld energia és a ritkaföldfémek bányászata és kereskedelme terén is.

Kiemelt kép: Hszi Csin-ping kínai elnök (k) és felesége, Peng Li-jüan (b) Nguyen Phu Trong, a vietnami Kommunista Párt főtitkára, államfő társaságában az elnöki palotánál tartott fogadási ünnepségen 2023. december 12-én. A kínai elnök kétnapos látogatásra érkezett Vietnamba (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Nhac Nguyen)

Ajánljuk még