Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

A török elnökválasztás harmadik helyezettje Recep Tayyip Erdogant támogatja a második fordulóban

A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák.

Ogan koraesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „kijelentem, hogy a választások második fordulójában a Nép Szövetsége (pártszövetség) jelöltjét, tisztelt Recep Tayyip Erdogant fogom támogatni”.

A május 14-i államfőválasztás első fordulóját Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával, azonban az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót tartanak a legjobban szereplő két jelölt részvételével.

A fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, akit a Nemzet Szövetsége hatpárti pártszövetség indított, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg. Ogan mögött egy bevándorlóellenes koalíció állt, ő 5,17 százalékot kapott.

Kapcsolódó tartalom

Ogan hétfői sajtótájékoztatóján az ország stabilitásával indokolta döntését. Aláhúzta: Törökország végrehajtó elnöki rendszerében a stabilitás fontos alapja, hogy a parlament és a köztársasági elnökség ugyanazon szövetség irányítása alatt álljon.

Május 14-én, az államfőválasztással párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választáson a Nép Szövetsége kormányoldali pártszövetség győzött. Az elért 49,47 százalék 268 képviselői mandátumhoz juttatta az Erdogan-vezette kormánypártot, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) a 600 fős törvényhozásban.

A Nemzet Szövetsége nevű ellenzéki pártszövetség a voksok 35,02 százalékát gyűjtötte be, ami a legnagyobb ellenzéki pártnak, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) 169 parlamenti helyet biztosított.

Ogan hétfőn rámutatott: a Nemzet Szövetsége nem tudott „elegendő sikert felmutatni” a Nép Szövetsége ellenében, valamint meggyőző perspektívát nyújtani a jövőt illetően.

„Ami mindennél fontosabb: nem tudta biztosítani a parlamenti többséget”

– hangsúlyozta.

Ogan egyúttal elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai pozíciókról szóló alkudozás befolyásolta volna a döntését.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még