Aktuális

Hajtóvadászat Szerbiában: Letartóztatták az újabb lövöldözés elkövetőjét

Janez Jansa: A marxizmust a kulturális marxizmus váltotta fel

A marxizmus a hidegháború végén kulturális marxizmussá alakult, ami az értékek szempontjából „a halál kultúráját” jelenti – közölte a Szlovén Demokrata Párt elnöke, korábbi szlovén miniszterelnök pénteken a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Magyarország tanácskozáson, Budapesten.

Janez Jansa az Alapjogokért Központ által szervezett Együtt erő vagyunk! című rendezvényen azt mondta, a kulturális marxizmust képviselő, magukat a nép hangjának is nevező, de senki által meg nem választott csoportok legfontosabb szerepe az élet kultúrájának szétrombolása, mindannak a megsemmisítése, ami valódi közösséget teremt.

Hozzátette: ezek a szervezetek szándékosan gyengítik vagy el is pusztítják a képviseleti demokráciát.

A kulturális marxizmus ijesztően sikeres menetelésével az egyén az egyre szabadabb, nyugodtabb és rendezett környezet helyett a szabadság látszatát kapja. Itt a szabadság az, amit a nem megválasztottak szabadságként állítanak be

– fejtette ki a politikus, hangsúlyozva: azt, aki nem hajlandó ennek alávetni magát és ellentmond, nyilvánosan üldözik, lejáratják, fasisztának bélyegzik.

Kapcsolódó tartalom

Janez Jansa úgy fogalmazott, a kulturális marxizmus esetén a munkásosztály – a marxista ideológiai szerint mint a haladás hordozója – helyébe azok a társadalmi kategóriák léptek, melyeket jogosan vagy manipulatív módon kisebbségnek, hátrányos helyzetűnek vagy elnyomottnak neveztek.

A szocializmus klasszikus marxista célját a sokkal semlegesebben hangzó humanitárius, társadalmi, szociális elvekkel álcázzák. A sapkájukon a horogkeresztet vagy a vörös csillagot viselő alakulatokat fölváltották az „antifa” csoportok, a woke mozgalmak és más baloldali nem kormányzati szervezetek, melyek állítólag a társadalom minden elnyomottját és kisebbségét képviselik – közölte a politikus.

Kapcsolódó tartalom

A pártelnök azt mondta, ezek „a senki által meg nem választott” csoportok feltalálták a genderelméletet, a speciális LMBT-emberi jogokat, az eutanázia igazolását, és naponta fedeznek föl új társadalmi és faji igazságtalanságokat és azok áldozatait. E közben pedig hihetetlenül gazdag támogatásokat kapnak az állami költségvetésekből, külföldi forrásokból, úgy, hogy a gyakran politikai hadseregként is eljáró csoportosulásokra nem vonatkoznak a kampányszabályok.

A nyugati civilizációt nem egy másik, fejlettebb kultúra igyekszik aláásni, nem a civilizációk összecsapásának vagyunk tanúi, hanem „a halál kultúrája barbár támadásnak” – hangsúlyozta Janez Jansa.

Kapcsolódó tartalom

A klasszikus konzervatív filozófusok már a kezdetektől figyelmeztettek a kulturális marxizmus veszélyeire. Sajnos ezt nemzeti és nemzetközi szinten nem követte hatékony és elég gyors szerveződés. A nyugati civilizációs körön belül csupán Magyarország az, amely nyíltan és teljes mértékben ellenáll ezeknek a veszélyeknek. Nemzetközi politikai szervezetként pedig a CPAC ismerte fel, hogy a nyugati civilizáció értékeit, alapjogait ott kell megvédeni, ahol azokat ténylegesen támadás éri – mondta.

Vissza kell szerezni a nyelvet, amely leírja a valóságot, a teljes szólásszabadságot, a család autonómiáját, a nemzet szuverenitását és az iskolákat, ahol nincs tere a halál kultúrájának. Elegendő teret kell szerezni az egyetemeken, a kiadóknál, a médiában és a társadalmi hálózatokban. Vissza kell szerezni a demokráciát, amely a választók és a megválasztottak uralma lesz

– hangsúlyozta a politikus.

Kiemelt képünk: Janez Jansa egykori szlovén miniszterelnök, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke a CPAC Magyarország kétnapos konzervatív konferencia második napján a Bálna Budapestben 2023. május 5-én. A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) a jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi tanácskozása. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még