Baleset

Frontálisan ütközött egy autó és kisteherautó: egy ember meghalt, hárman megsérültek

Lemondott a brit miniszterelnök-helyettes

Pénteken lemondott Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, aki ellen számos panasz érkezett a munkatársaival szembeni bánásmódja miatt. A BBC World hírportálja arról számolt be, hogy Raab saját hatáskörben dönthetett a lemondás mellett, arra nem Rishi Sunak kormányfő szólította fel.

Raab az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte Rishi Sunak miniszterelnök konzervatív párti kormányában.

Lemondásának közvetlen előzményeként vizsgálati jelentés készült azokról a régóta hallható vádakról, amelyek szerint Raab erőszakos, összeférhetetlen magatartást tanúsított kormányzati kollégáival szemben.

A jelentést csütörtök délután kapta meg Rishi Sunak, és általános volt az a várakozás, hogy a kormányfő meneszti helyettesét, aki régi és szoros politikai szövetségese. Dominic Raab azonban Sunak döntését megelőzve pénteken levélben tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy távozik kormányzati tisztségeiből.

Kapcsolódó tartalom

Raab – aki korábban a Brexit-folyamat irányításáért felelős minisztérium élén állt, majd a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte – Sunaknak írt levelében hangsúlyozta: az öthavi vizsgálat megállapításait összegző jelentés két eset kivételével az ellene felhozott vádak mindegyikét semmisnek nyilvánította, és a fennmaradó két panaszügyben tett elmarasztaló megállapítás is „elhibázott.”

A konzervatív politikus ellen 24 egykori munkatársa részéről érkezett hivatalos panasz, és a vizsgálat nyolc konkrét esetre terjedt ki.

Raab a magatartásával kapcsolatban megfogalmazott vádakról azt írta: a minisztereknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy „közvetlen felügyeletet gyakoroljanak” vezető beosztású munkatársaik felett a brit nép nevében folytatott kritikus jelentőségű tárgyalások során, másképp ugyanis elvész a miniszteri felelősségvállalás demokratikus és alkotmányos alapelve.

Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes érkezik a Downing Street 10-ben tartandó kormányülésre Londonban, Nagy-Britanniában 2023. január 31-én. Raab ellen nyolc zaklatási panasz van folyamatban, amelyek ügyében Rishi Sunak miniszterelnök vizsgálatot rendelt el. (Fotó: EPA/Neil Hall)

A volt miniszterelnök-helyettes szerint a minisztereknek lehetőséget kell adni arra is, hogy „kritikai visszajelzéseket” adjanak vezető beosztású munkatársaiknak a választók által elvárt színvonal biztosítása érdekében.

A Sky News tudósításában kiemelik, hogy Dominic Raab „nagyon elégedetlen a körülményekkel, amelyek miatt úgy érezte, hogy le kell mondania”.

Kapcsolódó tartalom

Raab szerint a vizsgálat veszélyes precedenst teremtett, mivel alacsonyra helyezte azt a küszöböt, amely felett már zaklatásnak lehet minősíteni a vezetői magatartást, és ez csak bátorítja azokat, akik hamis vádakat fogalmaznak meg a kabinettagokkal szemben.

A 49 esztendős Dominic Raab nem először lép ki önként a brit kormányból. Theresa May miniszterelnöksége idején, 2018 novemberében a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium (DExEU) éléről távozott azzal az indokkal, hogy nem tudja „jó lelkiismerettel” támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló, a kormány által akkoriban jóváhagyott megállapodás-tervezetet, elsősorban azért, mert véleménye szerint a tervezet Észak-Írországra vonatkozó szabályozási javaslatai veszélyeztetik az Egyesült Királyság integritását.

A Brexit-megállapodás Észak-Írországra vonatkozó előírásai – amelyek a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelem ellenőrzését írják elő az EU egységes belső piacának védelme érdekében – azóta is folyamatos és súlyos viták tárgyát képezik London és az észak-írországi koronahű protestáns pártok között.

Oliver Dowden, az új miniszterelnök-helyettes 2015 óta alsóházi képviselő, az elmúlt években volt általános megbízatású tárca nélküli miniszter, és betöltötte a digitális, kulturális, média- és sportügyek miniszterének tisztségét is.

Miniszterelnök-helyettesi kinevezésével is megtartotta a kabinetiroda irányításáért felelős miniszteri posztját.

Az igazságügy-miniszterré kinevezett Alex Chalk korábban a védelmi minisztérium közbeszerzési államtitkára, majd az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára volt.

Nagy-Britanniában nem írja elő törvény a miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltését, a mindenkori kormányfő személyes döntési hatáskörébe tartozik, hogy kinevezi-e valamelyik kollégáját erre a posztra.

A kiemelt képen: Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes távozik a Downing Street 10. alatt tartott kormányülésről Londonban, 2023. április 18-án. (Fotó: EPA/Aandy Rain)

Ajánljuk még