Aktuális

Az ukrán elnök leváltotta a védelmi tanács titkárát

Hidvéghi Balázs: Az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot

Az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot, és az uniós parlament (EP) nyolc évvel a bevándorlási krízis után is ugyanazokat a dolgokat hangoztatja, például, hogy növelni kell az európai szolidaritást, és segíteni a bevándorlók elhelyezésében és szétosztásában – jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-képviselője szerdán Strasbourgban az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Mint mondta, az EP kedden ismét migrációról vitázott, azzal kapcsolatban, hogy az olasz kormány szükségállapotot hirdetett, mivel a múlt évhez képest háromszor-négyszer annyi illegális bevándorló érkezik az olasz partokhoz a Földközi-tengeren.

Kapcsolódó tartalom

A képviselő szerint a vitában felszólaló képviselők többsége „ugyanazokat a rossz, már lejárt és leszerepelt módszereket erőltetik, amelyekről már évekkel ezelőtt világosan látható volt, hogy nem működnek és nem oldják meg ezt a problémát”.

„Ha egy módszer egy bizonyos problémára nem működik, akkor le kell állni annak az erőltetésével, és valami mással kell próbálkozni. Az, hogy nyolc évvel a bevándorlási krízis kezdete után itt ilyen vitákat tartunk, és ugyanazok a dolgok hangzanak el, azt bizonyítják, hogy az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot, és rossz módszerekhez nyúlt az elmúlt időszakban, vagyis változtatásra van szükség”

– hangoztatta.

A képviselő úgy gondolja, a változtatásnak abból kell kiindulnia, hogy először is biztosítani kell a határok védelmét, és világossá kell tenni, hogy az Európai Unió területére illegálisan törvénysértő módon nem lehet bejönni.

„Ha valaki ezt megkísérli, akkor azt azonnal vissza kell toloncolni oda, ahonnan elindult. Ez kell legyen a kiindulópont. Enélkül nem lehet megoldani ezt a problémát, és hiába tartunk itt újabb meg újabb európai parlamenti vitákat, hiába beszélünk szolidaritásról, az lesz az eredménye, hogy folyamatosan érkezni fognak az illegális bevándorlók” – hangsúlyozta.

Hidvéghi Balázs hozzátette, hogy az unióba érkező migránsok nagy része nem menekült, hanem gazdasági bevándorló, „akik kihasználják Európa gyengeségét, kihasználják azt a helyzetet, hogy a tagállamok még saját törvényeiket sem tartják vagy tartatják be.”

Felhívta a figyelmet, hogy az EU-nak segíteni kell Olaszországot a határvédelemben, és a tagállamokat az illegális bevándorlók visszatoloncolásában.

„Az első lépés az európai határok védelme és a törvénysértő belépések megakadályozása. Amint a határvédelem és a törvények tisztelete visszaáll, akkor lehet beszélni az afrikai kontinens segítéséről, és arról, hogy a tagállamok saját hatáskörben szeretnék szabályozni a migrációt”

– szögezte le.

Hidvéghi szerint az EP bevándorláspárti szélsőséges szárnya az, amely tovább erőlteti a kudarcot vallott módszereket, amelyek nem hatékonyak, és ráadásul szembe is mennek az érvényes szerződésekkel, tagállami hatásköröket sértenek.

Mint mondta, javasolni fogja, hogy az EP csütörtökön halassza el a szavazást az új menekültügyi paktumra vonatkozó álláspontjával kapcsolatban, mert több képviselőtársával együtt úgy vélik, „hogy a paktum rossz alapokból, rossz előfeltételezésekből indul ki, és rossz megoldásokat erőltet.”

Felhívta a figyelmet, hogy Európának segítenie kell a valódi menekülteken, ezt Magyarország is megteszi az ukrán menekültek esetében. Ugyanakkor – tette hozzá – világosan el kell választani ettől az illegális gazdasági migráció kérdését, és nagyon határozottan fel kell lépni az ellen, hogy az unió területére gyakorlatilag törvénysértés útján be lehet jutni, és ott maradni. Szerinte azonban van elmozdulás abba az irányba, amely hangsúlyozza a határvédelem fontosságát.

„Ezt mi üdvözöljük, hiszen mi évek óta és a legelejétől kezdve ezt mondjuk, és ezt meg is csináltuk Magyarországon: megvédjük határainkat”

– szögezte le.

Mint mondta, nyilvánvaló kellene, hogy legyen, hogy az Európai Bizottság a közös európai költségvetésből támogatja a határvédelmet, ami magában foglalja adott esetben a határkerítéseket, és a megerősített fellépést a határok védelmében. „Az, hogy ezt elutasítják, vagy nem konzekvensen nyilatkoznak ebben az ügyben, az nem elfogadható” – jelentette ki a fideszes politikus.

Ajánljuk még