Rendkívüli

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az ellenzék a választások megismétlését követeli a boszniai Szerb Köztársaságban

Több ezren vonultak utcára csütörtök este Banja Lukában, hogy a választások megismétlését követeljék a boszniai Szerb Köztársaságban, a tiltakozók szerint ugyanis választási csalás történt – közölte az internetes oldalán a Klix.ba.

A legolvasottabb boszniai hírportál tájékoztatása szerint a boszniai szerb ellenzék szerint a választás éjszakáján történt csalás, mert először úgy tűnt, hogy az ellenzéki Jelena Trivic lehet Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének új elnöke, aztán „egyszer csak” Milorad Dodik kezdett vezetni.

Kapcsolódó tartalom

A csütörtök esti tiltakozáson Jelena Trivic úgy fogalmazott:

Nem engem loptak meg, hanem a boszniai Szerb Köztársaság állampolgárait károsították meg”.

Szerinte bizonyos helyeken újra kell számolni a voksokat, mert szavazatlopás történhetett. Azt is hozzátette: nem ismeri el a vereséget.

A választás éjszakáján Jelena Trivic az alig 30 százalékos feldolgozottsági eredmények közlését követően kihirdette győzelmét, és utcazenészekkel ünnepelte elnökké választását.

A vádakra reagálva az újonnan megválasztott elnök azt mondta, „aki veszít, az jogosan lehet dühös”, ugyanakkor azt is hozzátette, Jelena Trivicnek nem kellett volna „előre innia a medve bőrére”, és megkezdeni az ünneplést még az előtt, hogy a választási bizottság nagyobb feldolgozottság mellett közli az adatokat.

Magyarázata szerint nem választási csalás miatt haladt lassan a szavazatok számlálása, hanem a választási bizottság döntése értelmében előbb a háromtagú államelnökség tagjaira vonatkozó voksokat, majd a szövetségi parlamenti jelöltekre leadott szavazatokat számolták össze, és csak a legvégén összesítették a boszniai Szerb Köztársaság elnökjelöltjeire leadott voksokat.

A választási bizottság előzetes adatai szerint,

97,28 százalékos feldolgozottság mellett Milorad Dodik a szavazatok 48,18, míg Jelena Trivic a 43,43 százalékát szerezte meg.

Vasárnap Bosznia-Hercegovinában általános választásokat tartottak. A választópolgárok az ország különböző szerveinek 518 leendő tagjáról döntöttek.

Megválasztották a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák-horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselő-testületi tagjait.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még