logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A kormánypárt nyerte a parlamenti választásokat Lettországban

Krisjanis Karins lett kormányfő pártja, az Új Egység nyerte a parlamenti választásokat Lettországban a szavazatok 19 százalékával és ezzel 26 mandátumot szerzett a százfős törvényhozásban – ismertette a helyi választási bizottság vasárnap este az előzetes eredményeket.

A második helyen az ellenzéki Zöldek és Földművesek Szövetsége végzett a voksok 12,4 százalékával és 16 képviselő mandátummal. A három párt – a Lettországi Zöld Párt, a Lett Regionális Szövetség és a Liepaja Párt – választási szövetségéből létrejött Egyesített Lista (AS) 11 százalékot és ezzel 15 képviselői helyet szerzett.

Karins három koalíciós partneréből csak egy került be biztosan a parlamentbe, a konzervatív Nemzeti Szövetség, amely 9,3 százalékot (13 mandátumot) szerzett. A Konservativie nevű pártnak nem sikerült elérnie az 5 százalékos parlamenti küszöböt, ahogy a liberális Fejlődésért pártnak sem.

A voksolás nagy vesztese a lakosság negyedét kitevő oroszajkú kisebbség pártja, a Harmónia nevű ellenzéki párt, amely eddig a legjelentősebb politikai erő volt Lettországban. A párt a 2018-as és a 2014-es választásokat is megnyerte, de mindkétszer ellenzékbe került. Most a szavazatok mindössze 4,8 százalékát sikerült megszereznie.

Jelenleg úgy tűnik, hogy mindössze hét pártnak sikerült bejutnia a törvényhozásba (saeima).

Ötödik helyen az oroszbarát Erő a stabilitásért! nevű párt végzett (11 mandátum), hatodik a baloldali Progresszívok lett (10 mandátum), a jobboldali Lettország az első (9 mandátum) pedig hetedik helyen szerepelt.

A választói részvétel 59 százalékos volt.

A választási kampányt jórészt az ukrajnai háború miatti biztonsági aggályok és az energiaválság, illetve az infláció okozta gondok határozták meg. Krisjanis Karins volt az első lett miniszterelnök, aki végig ki tudta tölteni négyéves ciklusát az 1,9 millió lakosú országban.

Kiemelt képünk: Szavazóurnába dobja voksát egy nő a lett parlamenti választásokon Siguldában október 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins)

Ajánljuk még