logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kína azzal vádolja a G7-eket, hogy megosztottságot szítanak

Kína szerdán azzal vádolta meg a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) országait, hogy „megosztottságot szítanak”, miután a nagy ipari hatalmak elítélték Peking kereskedelmi gyakorlatának átláthatatlanságát.

A G7 vezetői (Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország, Japán és Kanada) élesen bírálták Kínát a háromnapos németországi csúcstalálkozó végén, még kedden kiadott zárónyilatkozatukban.

A csoport aggodalmát fejezte ki a kínai emberi jogok helyzete miatt, és elítélte Peking „átláthatatlan és piactorzító” kereskedelmi gyakorlatait is.

Kína szerdán elítélte a G7-ek megállapításait.

Olyan időszakban, amikor a nemzetközi közösség a világjárvány ellen küzd és megpróbálja újraéleszteni a gazdaságot, a G7-ek nemhogy nem kötelezik el magukat az egység és az együttműködés mellett, hanem ehelyett megosztottságot és ellentéteket igyekeznek szítani, minden felelősségérzet és erkölcsi elv nélkül” – jelentette ki újságíróknak Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő.

Zárónyilatkozatukban a G7 vezetői azt is kijelentették, hogy „elő kívánják mozdítani a piaci lehetőségek bővítését és a gazdasági kényszerrel szembeni ellenállást”, valamint csökkenteni kívánják „a stratégiai függőséget az ázsiai óriástól”.

A kritika néhány órával a spanyolországi NATO-csúcstalálkozó előtt hangzott el, amely szintén Kínát vette célba azzal, hogy az atlanti szövetség „biztonsági kihívásának” nevezte.

Ajánljuk még