logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ukrán válság: Biden bejelentést tett, új szankciókat vezetnek be

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államok súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen, miután Moszkva kirívóan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy behatolt Ukrajnába – jelentette be Joe Biden amerikai elnök kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy Oroszország megkezdte Ukrajna „invázióját”, ezért az Egyesült Államok új szankciókat vezet be, amelyek célja a további ukrajnai orosz agresszió megakadályozása – számolt be róla a The Guardian.

Bejelentem a szankciók első részletét, amely súlyos költségekkel sújtja Oroszországot tegnapi tettei miatt” – fogalmazott Biden, aki hozzátette, hogy amennyiben Oroszország fokozza katonai jelenlétét, az Egyesült Államok is további szankciókat vezet majd be. Az elnök közölte, hogy két nagy orosz pénzintézettel – a Vnyesekonombankkal (VEB, külkereskedelmi bank) és az általa „katonai banknak” nevezett Promszvjazbankkal – szemben „teljes kizáró szankciót” vezetnek be.

Biden azt is közölte, hogy szankciókat vezetnek be az orosz szuverén államadóssággal szemben is, amely – mint fogalmazott – azt jelenti, hogy „elzárjuk az orosz kormányt a nyugati finanszírozástól”. Az amerikai elnök szerint az intézkedés bevezetését követően Moszkva „nem kereskedhet új adósságával sem az amerikai, sem az európai piacon”.

Az amerikai elnök megjegyezte, hogy az orosz kormány csapatokkal és hajókkal halmoz fel vérkészleteket az ukrán határ közelében. Állítása szerint ez egyértelmű jele annak, hogy az oroszok háborút akarnak indítani Ukrajnában – számolt be a Fox News.

Biden közölte, hogy a pénzügyi szankciók mellett az Egyesült Államok további szankciókkal sújtja az oroszokat. Ezek közül az egyik, hogy Németországgal közösen felfüggeszti az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát.

Bejelentette továbbá, hogy további amerikai erők indulnak a NATO-országok biztonságának megerősítésére az Oroszország és Ukrajna közötti növekvő feszültségek közepette.

Engedélyeztem a már Európában állomásozó amerikai erők és felszerelések további mozgatását, hogy megerősítsük balti szövetségeseinket” – mondta keddi beszédében. „Hadd legyek világos, ezek teljesen védekező lépések a részünkről. Nem áll szándékunkban háborúzni Oroszországgal” – húzta alá.

Biden szerint azonban az Egyesült Államok „félreérthetetlen üzenetet” akar küldeni arról, hogy az kész „megvédeni a NATO minden egyes centiméterét”.

Kiemelte, hogy amerikai katonai csapatok indultak Észtország, Lettország és Litvánia határára.

Ajánljuk még