logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Duda: A lengyelek biztonságban érezhetik magukat

A lengyelek biztonságban érezhetik magukat, kormányuk megfelelő választ ad az ukrajnai fejleményekre, akármilyenek is lesznek ezek – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök Varsóban kedden, a kabinettanács általa összehívott ülése után.

Sajtóértekezletén Duda közölte: a kormánytagok az ő vezetésével megvitatták az ukrajnai helyzetet. A kormány „nyugodtan és következetesen” készül minden helyzetre, amely az orosz-ukrán feszültség kapcsán előállhat – mondta el, aláhúzva: akármilyen forgatókönyv valósul meg, Lengyelország állampolgárai biztonságban érezhetik magukat.

Megerősítette: a kormány az ukrajnai menekültek befogadására is készül. Az újabb ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása esetén az országba esetleg érkező ukránoknak és a lengyel társadalomnak is biztonságos életkörülményeket kell garantálni – emelte ki.

Duda meggyőződését fejezte ki, hogy sikerül megakadályozni az ukrajnai konfliktus kirobbanását, és a helyzet diplomáciai úton rendeződik. Ebben az összefüggésben kiemelte a lengyel politikai vezetők által folytatott diplomáciai offenzívát.

Aláhúzta: az Európai Uniónak (EU) és a NATO-nak egységesen kell fellépnie Ukrajna mellett.

A Lengyelországba a múlt hét óta folyamatosan érkező amerikai, illetve brit katonákról elmondta: jelenlétük a közép- és kelet-európai térség biztonságát és stabilitását garantálja.

Közölte: kedden telefonon beszélt Frank-Walter Steinmeierrel, az újraválasztott német szövetségi elnökkel, és megvitatták azokat a teendőket is, amelyek Ukrajna esetében a szuverenitás megőrzését érintik. Az ukrán társadalom szuverén módon dönthet arról, országa mely nemzetközi szervezetekhez csatlakozzon, ezen belül az EU-hoz és a NATO-hoz is – hangsúlyozta a lengyel elnök.

Megerősítette továbbá: pénteken Varsóban fogadja Lloyd J. Austin amerikai védelmi minisztert, akinek európai körútja kedden megkezdődött.

A keddi moszkvai közlemény kapcsán, mely szerint megkezdődött az ukrán határ közelében gyakorlatozó orosz csapatok egy részének visszavonása, a varsói nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke, Pawel Soloch a kabinettanács ülése után elmondta: e biztató jel ellenére továbbra is aggodalomra ad okot az orosz fegyveres erők mozgása.

Ajánljuk még