logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elismerte, hogy vereséget szenvedett, kilépett pártjából az AfD korábbi vezetője

| Szerző: hirado.hu
Azonnal távozott az Alternatíva Németországért (AfD) pártból Jörg Meuthen, aki 2016 óta vezette a jobboldali formáció parlamenti frakcióját – erősítette meg a 60 éves politikus a német ARD és WDR közszolgálati televízió Tagesschau című műsorában pénteken. Távozásának fő okaként Meuthen a párt erőteljes jobbra tolódását jelölte meg.

Jörg Meuthen pénteken azonnali hatállyal lemondott pártelnöki tisztségéről és kilépett az AfD-ből is – erősítette meg a politikus a WDR, az NDR és az ARD berlini stúdiójának hírműsorában. „A párt szíve manapság nagyon a jobb szélen dobog, és valójában állandóan magas a pulzusszáma” – kritizálta az Alternatíva Németországért köreiben tapasztalható változásokat.

A CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló párt egyes részei „nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak” – indokolta döntését Meuthen.

Meuthen elismerte, hogy „vereséget szenvedett” a párt radikálisan jobboldali szárnyától (Der Flügel), amelyet elnökként korábban feloszlatott, és így kudarcot vallott pártvezetőként.

Meuthen 2016 márciusa óta töltötte be a párt elnöki és parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztét. Helyét várhatóan a párt radikális türingiai szárnyának vezetője, Björn Höcke veszi át.

A Focus Online rámutat: az AfD előtt nehéz hetek és hónapok állnak, Höckét és köreit ugyanis szélsőjobbosoknak tartják, ami rendkívül megnehezíti, hogy a bevándorlásellenes párt bármely kérdésben együttműködjön a kormányon lévő német szociáldemokratákkal, a zöldekkel és a szabaddemokratákkal.

Meuthen már régóta elszigetelődött a párton belül, a közgazdász pártvezető – aki 2017 óta európai parlamenti képviselő is – az elmúlt években többször kiállt az AfD mérsékeltebb irányvonala mellett. Ezzel ellenségeket szerzett magának a párton belül, különösen a párt Björn Höcke köré szerveződő jobbszárnyában.

Címlapfotó: Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke beszédet mond a párt kongresszusán Drezdában, Németországban, 2021. április 10-én. (Fotó: EPA/Filip Singer)

Ajánljuk még