logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó: Magyarország és Egyiptom is sokat profitál a jó politikai együttműködésből

Nincs semmilyen nyitott kérdés Magyarország és Egyiptom között, a felek pedig sokat profitálnak a jó kétoldalú kapcsolatból, kiváltképpen a gazdaság területén – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután egyiptomi kollégáját fogadta Budapesten.

A közlemény szerint a tárcavezető a Számeh Sukrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Európa biztonsága és nyugalma szempontjából rendkívül fontos az észak-afrikai térség, így Egyiptom stabilitása is. A magyar kormány ezért a jövőben is fellép annak érdekében, hogy az ország érdemeit elismerjék ezen a téren – mondta.

Kijelentette: Magyarország eddig is mindig síkra szállt a nemzetközi térben azért, hogy korrekt politikai megközelítés jöjjön létre Egyiptommal szemben. Szerinte ugyanis számos fórumon egyoldalú, elfogult, támadó, képmutató nyilatkozatok és dokumentumok látnak napvilágot, amelyek teljes egészében megalapozatlan kijelentéseket tartalmaznak.

Aláhúzta, a kétoldalú kapcsolatokban nincs semmilyen nyitott kérdés, jó a politikai együttműködés, amelyből mindkét ország sokat profitál. Ennek köszönhető az is, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb külföldi megrendelését teljesíti jelenleg. A 370 milliárd forintos projekt keretében az egyiptomi nemzeti vasúttársaság részére 1300 vasúti kocsit gyárt le egy magyar-orosz konzorcium. Ebből 676-ot Dunakeszin gyártanak le, s 53-at már le is szállítottak. A sikeres projekt nyomán pedig már zajlik az egyeztetés a további közlekedési ipari együttműködésről – tudatta.

Szijjártó Péter elmondta, emellett magyar cégek részt vesznek például az alexandriai és a szuezi kikötő daruinak felújításában, a vízellátás biztosításában a Sínai-félszigeten, valamint hétezer szarvasmarhát is leszállítottak idén Egyiptomnak. A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben eddig 21 százalékkal nőtt, amit a magyar export 44 százalékos növekedése húzott.

Szijjártó Péter kitért a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre is, és közölte, hogy a nemzetközi együttműködés jegyében Magyarország 250 ezer adag AstraZeneca vakcinát adományoz Egyiptomnak, mivel az ország kedvelt turisztikai célpontja a magyaroknak. Mindemellett zajlik a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás véglegesítése is.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány új gázforrások bevonásának lehetőségeiről tárgyal Kairóval Magyarország energiabiztonságának garantálása érdekében. Az új déli szállítási útvonal ugyanis megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében kitermelendő, illetve az egyiptomi LNG-terminálokból szállítandó gáz is eljuthasson Magyarországra.

Ha nem a nemzeti érdeket első helyre helyező, praktikus külpolitikát folytatnánk, hanem képmutató, ideológiailag vezérelt külpolitikát, akkor (…) mindezek az eredmények nem jöttek volna létre” – fogalmazott Szijjártó Péter, a kölcsönös tiszteleten alapuló, eredményekre fókuszló együttműködést méltatva.

A felek több együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak a találkozón, egyebek mellett a kereskedelem, a nemzetközi fejlesztések, az oktatás, a kultúra és az űrkutatás területén. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel, évi 115-re növelik az egyiptomi diákoknak adott ösztöndíjak számát.

Hétfőn a visegrádi országok (V4) külügyminiszterei egyiptomi kollégájukkal tárgyalnak Budapesten, előkészítendő a keddi V4-Egyiptom csúcstalálkozót.

Szijjártó: Külső szövetségesekre van szükség a migrációs hullámok megállításában

A visegrádi országok Egyiptommal kiegészült ülését követően Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a világ komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca miatt. Ugyanakkor szerinte ez a helyzet nem új Európa számára, hiszen a kontinens 2015 óta folyamatosan migrációs nyomás alatt áll.

Mi, visegrádi országok, jogosan lehetünk büszkék magunkra, hiszen a kötelező letelepítési kvóták bevezetését négyen összefogva akadályoztuk meg Európában” – mondta, hozzátéve, hogy ha ez nem sikerült volna, akkor ma illegális migránsok ezrei vagy tízezrei élnének országainkban.

Rámutatott, hogy most is szoros összefogásra van szükség, ugyanis a nemzetközi politikában hibát hibára halmoznak, és a felelőtlen nyilatkozatok újabb, az eddigieknél is nagyobb bevándorlási hullámokkal fenyegetnek. Ennek érzékeltetésére kiemelte, hogy Afganisztánban négymillió belső menekült él, ők már elindultak az otthonaikból, s céljuk az ország elhagyása.

Már lehet hallani az utalgatásokat, felvetéseket arra vonatkozóan, hogy ezeket a migránsokat majd újra el kell osztani

– fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte: a kormány már evakuálta mindazokat, akik korábban segítettek Magyarországnak, és senki mást nem fog befogadni a dél-ázsiai országból.

Arról is beszámolt, hogy a déli irány mellett immár kelet felől is megjelent a migrációs nyomás Európában, amivel Lengyelország most kénytelen szembesülni.

Hangsúlyozta, hogy külső szövetségesekre van szükség a bevándorlási hullámok megállításában, és Egyiptom ebben az EU fontos partnere. Aláhúzta: Kairó bebizonyította, hogy a tengeri útvonalon is meg lehet állítani a migrációt, miután lezárta a tengeri határokat és felszámolta az embercsempész-hálózatokat.

Célravezetőnek tartanánk, ha az EU ennek megfelelően állna hozzá Egyiptomhoz. Jó lenne, ha az elkövetkezendő időszakban az Egyiptomot elítélő nyilatkozatok hangerejét sikerülne kicsit lejjebb csavarni, és az is, ha az átutalni szándékozott európai fejlesztési pénzügyi források valóban megérkeznének

– mondta. Számítunk Egyiptomra a jövőben is – összegzett.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a V4-ek megvizsgálják, igaz-e, hogy Egyiptom különböző EU-s szankciók miatt nem tud hozzájutni olyan technológiákhoz, amelyek még eredményesebbé tennék a határvédelmét.

A közlemény szerint Számeh Sukri egyiptomi, Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel, illetve Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszterrel és Martin Klus szlovák külügyi államtitkárral folytatott találkozó egyúttal előkészítése volt a keddi V4 + Egyiptom csúcstalálkozónak.

Mariusz Blaszczak hangsúlyozta, hogy meg kell védeni Lengyelország és egyben az Európai Unió határait, és e célból Varsó már számos intézkedést hozott. Mint mondta, az illegális bevándorlás és a terrorizmus súlyos veszélyt jelent, a felelős kormányzatoknak pedig mindent el kell követniük az állampolgárok védelme érdekében.

Számeh Sukri is az illegális migráció elleni fellépés fontosságát emelte ki. Rámutatott, hogy országa 5,5-6 millió bevándorlónak ad otthont, ami több mint más országok teljes népessége, ezért segítségre van szükségük a nemzetközi partnerek részéről. Hozzátette, nagy erőkkel harcolnak a szélsőséges ideológiák ellen, amelyek terjedése fenyegetést jelent a térségre és Európára egyaránt.

Jakub Kulhánek az intenzív kulturális, gazdasági és biztonsági együttműködést méltatta az EU és Egyiptom között. Kiemelte, Egyiptom közeli szövetséges, s kulcsfontosságú szerepet játszik a közel-keleti stabilitás szempontjából.

Martin Klus hangsúlyozta: a V4 mindig is az együttműködés és a szolidaritás platformja volt, és ennek megfelelően a partnerek segítséget nyújtanak Lengyelországnak a migráció kezelésében, és például Egyiptomnak is.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még