×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Macron: Résen kell lennünk

 

Éberségre intett Emmanuel Macron francia elnök az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentette fenyegetés miatt az iraki fővárosban, Bagdadban szombaton kezdődő nemzetközi biztonsági konferencia alkalmával, amelyen a radikális iszlamista tálibok afganisztáni hatalomátvétele és az Iszlám Állam jelentette fenyegetés lesz a fő téma.

A konferencián várhatóan Macronon kívül részt vesz többek között Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök, II. Abdalláh jordániai király, illetve hírügynökségek kiemelik, hogy az iráni és a szaúdi külügyminiszter is jelen lesz. Bagdadban szigorú óvintézkedéseket foganatosítottak a konferencia előtt.

Mindnyájan tudjuk, hogy résen kell lennünk, mert az Iszlám Állam továbbra is fenyegetést jelent” – jelentette ki Macron, miután közvetlenül a konferencia előtt tárgyalt Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnökkel. Hozzátette: tudja, hogy a terrorista csoportok elleni harc elsődleges fontosságú az iraki kormány számára. Kádimi kijelentette, hogy

Franciaország kulcsfontosságú partner ebben a küzdelemben.

Franciaország az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalíció keretében körülbelül hatszáz katonáját állomásoztatja Irakban, elsősorban légi támogatást nyújtva az iraki erőknek.

A francia elnök vasárnap az iraki Kurdisztánba utazik, ahol köszönetet mond a kurdoknak az Iszlám Állam ellen folytatott harcukért, ezt követően pedig Moszulba, a dzsihadisták felett Irakban aratott győzelem jelképének számító városba látogat.

Bár Irak 2017 végén győzelmet hirdetett az Iszlám Állam felett, a terrorszervezet szétszéledt harcosai közül sokan bevették magukat a sivatagokba és egyéb területekre, és onnan kiindulva továbbra is hajtanak végre támadásokat a biztonsági erők és civilek ellen.

A címlapfotó illusztráció.