×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Afganisztánban ragadt honfitársai csak a harmadik helyen szerepelnek Joe Biden prioritási listáján

 

Szinte csak kritika éri Joe Biden amerikai elnököt, amiért ismét kikerülte a folyamatban lévő afganisztáni válsággal kapcsolatban feltett kérdéseket, helyette pedig a „Build Back Better” elnevezésű programját igyekezett népszerűsíteni.

Több mint egy óra késés után érkezett Biden kedden a Fehér Ház pódiumára, ahol beszédét ünnepléssel kezdte, ugyanis egy 3,5 milliárd dollár értékű emberi infrastruktúra-törvényjavaslat pénzügyi keretét fogadta el a képviselőház. Az elnök megemlítette a szavazati jogokra vonatkozó jogszabályokat is, mielőtt egyáltalán szóba hozta volna az afganisztáni zűrzavart – írja a Fox News. 

„Utálom, hogy tőlem kell hallania Joe Bidennek, de 30 billió dollárt is költhetne az infrastruktúrára, még az sem törölné el, hogy megadta magát Afganisztánban ”– írta Eli Lake, a Bloomberg munkatársa.

 

„Elképesztő, hogy Biden az afganisztáni válsággal kapcsolatos megjegyzéseit használta fel – ahol több mint 10 000 amerikai élete van veszélyben –, hogy felpörgesse a pártok választási felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslatot. Képzelje el, hogy kint rekedt egy amerikai, és azt látja, hogy ön csak a HARMADIK TÉTEL a teendői listáján” – írta Twitteren Matt Whitlock, a GOP stratégája.

Míg a Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki napközben még válaszolt néhány újságírói kérdésre az afganisztáni válsághelyzetről, Biden azonban két egymást követő napon sem tette ezt meg, ami új kritikákat váltott ki.

„Biden most sem hajlandó válaszolni az Afganisztánnal kapcsolatos kérdésekre” – írta az NBC News riportere, Jonathan Allen.

 

„Joe Biden öt órát váratott minket, egy 10 perces beszédért, amin semmit sem mondott nekünk, majd nem volt hajlandó válaszolni egy barátságos sajtóvállalat kérdéseire. Ez az ember teljességgel alkalmatlan elnöknek” – írta a Turning Point USAnon-profit szervezet elnöke, Charlie Kirk.

 

„Joe Biden inkább menekíti ki magát a sajtótájékoztatóról, mint az Afganisztánban ragadt amerikaiakat” – fogalmazott a Twitteren az Egyesült Államok Képviselőházának New-York-i képviselője, Elise Stefanik.