„Brüsszel már évek óta élharcosa a kiskorúak mentális átprogramozásának”

 

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a gyermekvédelmi törvény miatt. A brüsszeli szakértők szerint a törvény korlátozza, hogy „LMBT-tartalmak” jussanak el a magyar gyerekekhez, pedig az nem lenne számukra káros. Ezen kívül is jó pár kifogásuk van még a jogszabállyal kapcsolatban. Gulyás Gergely azt mondta: a kormány álláspontja nem változott, hiába a támadások, nem engedik be az LMBTQ-aktivistákat az óvodákba és iskolákba – hangzott el az M1 Híradójában.


A magyar gyermekvédelmi törvény diszkriminatív mert korlátozza, hogy LMBTQ-tartalmak jussanak el a gyerekekhez: ezért az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen – közölte az uniós testület szóvivője Brüsszelben.


Azt kifogásoljuk, hogy a törvény tiltja, illetve korlátozza a 18 éven aluliak számára az olyan tartalomhoz való hozzáférést, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg – fogalmazott Johannes Bahrke.

Az erről szóló hivatalos felszólítás is megérkezett Budapestre. Az Európai Bizottság ebben azt írja: sérti az uniós szolgáltatások szabad áramlását az a tilalom, amely szerint „a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások” az oktatásban nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás népszerűsítésére.

Csak kibújt a szög a zsákból

reagált az igazságügyi miniszter, miután megkapta Brüsszelből a hivatalos felszólítást.

Varga Judit közösségi oldalán azt írta: az Európai Bizottság eddig tagadta, hogy az lenne a problémája a gyermekvédelmi törvénnyel, hogy az megtiltja mindennemű szexuális propaganda terjesztését, így az LMBTQ-szervezetek és aktivisták tevékenységét a magyar óvodákban és iskolákban.

A most megküldött hivatalos felszólításában azonban egyértelművé tették: az a baj a köznevelési törvény módosításával, hogy a magyar kormány nem engedi be a köznevelési intézményeibe az LMBTQ-lobbit – fogalmazott a miniszter.

Riasztó az a gyakorlat, hogy Brüsszel jogilag össze akarja kapcsolni a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos vitát a helyreállítási alappal, pedig ezek saját állítása szerint sem összetartozó ügyek – erről már a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a kormányinfón.

Gulyás Gergely azt mondta:

az EU-val eddig is voltak Magyarországnak vitái és valószínűleg ezután is lesznek. Ugyanakkor a helyreállítási alapban lévő pénz Magyarországot megilleti, az jár a magyaroknak.

A miniszter megjegyezte: a magyar helyreállítási terv júniusban már szinte aláírás közeli állapotban volt, amikor a gyermekvédelmi törvény miatt kialakult vitában az Európai Bizottság politikai állást foglalt. Ami Gulyás Gergely szerint nem feladata az uniós végrehajtó testületnek, de mint fogalmazott a kormány álláspontja nem változott a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.

Az Európai Bizottság egyébként egy másik kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen. Ebben azt kifogásolják, hogy a gyermekkönyveken miért kötelező külön feltüntetni, ha az LMBTQ-tartalmú.

Nem mondott igazat az Európai Bizottság, amikor tagadta, hogy be akarta volna vinni a gender-ideológiát az iskolákba – erről már az Alapjogokért Központ igazgatója beszélt az M1-en. Szánthó Miklós több uniós dokumentumot is felsorol ennek bizonyítására.

Így például a tavaly elfogadott LMBTQ-stratégiát, ami szerint a bizottság növelni fogja ezen személyek egyenlőségét azáltal, hogy beépíti azt az oktatási kezdeményezésekbe.

Szánthó Miklós korábban közösségi oldalán azt írta: igaz, hogy a bizottság most az eurokratákra jellemző tejberizs-gerinccel megpróbálja letagadni ennek a genderőrületnek a létezését, de ettől a tény még tény marad:

az EU intézményei már évek óta élharcosai a kiskorúak mentális átprogramozásának.

A címlapfotó illusztráció.