×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Erdogan: A NATO-csúcson Bidennel meg kell vitatni a török–amerikai kapcsolatokat

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban közölte, hogy a NATO-tagállamok vezetőinek hétfői brüsszeli csúcstalálkozóján Joe Biden amerikai elnökkel meg kell vitatnia a török–amerikai viszonyt, amelyet szerinte több területen továbbra is számos megoldatlan kérdés terhel. Erdogan elsődlegesen a török védelmi ipart érintő ügyeket emelte ki, de kitért az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitások eltérő megítélésére is.

A török államfő az isztambuli Atatürk repülőtéren tartott sajtótájékoztatót, mielőtt Brüsszelbe indult.

A tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a NATO-csúcson fog először személyesen találkozni Bidennel azóta, hogy az amerikai elnököt január 20-án beiktatták hivatalába. Jelezte: amerikai kollégájával a kérdések széles körét tervezik megvizsgálni. Erdogan hangsúlyozta, hogy Törökországnak és az Egyesült Államoknak maga mögött kell hagynia „megannyi híresztelést”, és arról kell beszélnie, hogy mit tudnak tenni a jövőben.

A védelmi ipart illetően számos olyan kérdés van, amelyet a két ország nem zárt le – hívta fel a figyelmet a török elnök. Kiemelte: ezek közül a legfontosabb az F-35-ös harci repülőgép ügye, amelynek fejlesztési programjából Washington kizárta Ankarát, miután Törökország 2019-ben Sz-400-as légvédelmi rendszert szerzett be Oroszországtól.

A török–orosz ügyletet az Egyesült Államok élesen bírálta, és a kizárás mellett válaszul felfüggesztette a vadászbombázók eladását is Ankarának, és  további szankciókat helyezett kilátásba a jövőben. 2020. december 14-én Washington újabb büntető intézkedésekkel sújtotta a török védelmi ipart. Ezek között szerepelt, hogy tilos amerikai exportengedélyek kiadása a török fegyverzetek beszerzését intéző, Hadiipari Elnökség (SSB) nevű hivatal részére, valamint befagyasztották a török hivatal négy vezető tisztségviselőjének bankszámláit, továbbá vízumkorlátozásokkal is sújtották őket.

Erdogan a vasárnapi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Törökország teljesítette az F-35-ösökre vonatkozó megállapodást, szemben az Egyesült Államokkal.

A török elnök egyúttal jelezte: Bidennel górcső alá veszik az amerikai Patriot légvédelmi rendszer beszerzésének lehetőségét is, amellyel kapcsolatos ígéretét Washington – még az Sz-400-as ütegek vásárlása előtt – szerinte szintén nem tartotta be.

Erdogan kitért arra is, hogy április 24-én Joe Biden hivatalosan népirtásnak ismerte el az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitásokat. A lépés a török vezetés heves bírálatát váltotta ki, az ankarai külügyminisztérium még aznap este bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét.

A török államfő vasárnap nyomatékosította a korábbi szavait. Mint mondta: Biden áprilisi állásfoglalása komolyan elszomorította Törökországot. Majd hozzátette, hogy a hétfői tárgyalások során sem mehet el szó nélkül az amerikai álláspont mellett.

A török–amerikai kapcsolatokban sok egyéb tényező is feszültség tárgya. A legjelentősebbek közé tartozik, hogy Washington támogatja az Ankara által terroristáknak tekintett szíriai kurd fegyvereseket, és hogy a 2016-os törökországi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot az Egyesült Államok lassan öt év elteltével sem adta ki Ankarának.

A címlapfotó illusztráció.