×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Csak a fejlődő gazdaság teremthet hosszú távú stabilitást Közép-Európában

 

A hosszú távú stabilitás Közép-Európában csak a gazdasági prosperitás által teremthető meg, ezért az ezt célul kitűző Három Tenger Kezdeményezés teljesen összhangban áll a magyar térségpolitikával – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán.

A politikus a külügyi bizottság üléséről beszámolva kifejtette: a Három Tenger együttműködés Lengyelország kezdeményezésére jött létre, és Magyarország támogatja. Ez az együttműködés nem áll ellentétben a visegrádi csoporttal (V4), hanem jól kiegészíti azt.

Németh Zsolt hangsúlyozta: az együttműködés célja alapvetően a közép-európai térség gazdasági prosperitásának segítése a gazdasági, a közlekedési és a digitális infrastruktúra fejlesztése révén.

A Három Tenger Kezdeményezés keretében befektetési alapot hoztak létre, amelynek Magyarország is részese.

Az előző amerikai adminisztráció 300 millió dolláros felajánlást tett az alap javára, és fontos lenne, hogy a jelenlegi amerikai vezetés is fenntartsa ezt a felajánlást – közölte a fideszes politikus.

Elmondta, hogy május 7-én a visegrádi és a balti országok külügyi bizottsági elnökei levelet küldtek a Három Tenger Kezdeményezés témájában az amerikai törvényhozás képviselőháza és szenátusa külügyi bizottsági elnökeinek és rangidős tagjainak.

Az ülés egy másik témája a brit átfogó kül-, biztonság-, védelmi és nemzetközi fejlesztéspolitikai felülvizsgálatról készített jelentés, valamint a magyar-brit kétoldalú kapcsolatok jövője volt.

Nagy-Britannia a szuverenitás, a biztonság és a gazdasági jólét fogalma köré definiálta a most megvitatott stratégiai keretet, amely összhangban van azzal a látásmóddal, ahogyan Magyarország tekint a nemzetközi helyzetre – mutatott rá.

Sajnálatos, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból, mivel sok kérdésben a magyarhoz közeli álláspontot foglalt el

– mondta Németh Zsolt.

Ugyanakkor ebben az új helyzetben, amikor bilaterális alapra helyezi Nagy-Britannia a kapcsolatait az EU tagállamaival is, meg kell találni az új lehetőségeket és nagy hangsúlyt kell helyezni arra, hogy az ország Közép-Európára és a V4-re figyelmet fordítson. Ezért a visegrádi országok és Nagy-Britannia parlamenti külügyi bizottságának vezetése a magyar V4-elnökség idejére találkozót tervez.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a bizottság ülésén ugyancsak téma volt az Európa Tanács (ET) miniszteri bizottságának 2021-es magyar elnökségéről szóló politikai nyilatkozat. Remélhetőleg széleskörű politikai konszenzus alakulhat ki a magyar ET-elnökség mögött.

Hozzátette: magyar elnökségi prioritás a nemzeti kisebbségek védelme, a vallásközi párbeszéd előmozdítása, a jövő nemzedékek és a családvédelem kérdése, a mesterséges intelligencia emberi jogi vonatkozásai, valamint az egészséges természeti környezettel kapcsolatos emberi jogok kérdése.