Jourová ismét egy jóízűt rúgott Magyarországba

 

A cseh politikus örül a jogállamisági mechanizmus létrejöttének, amelyet szerinte már az év vége előtt bevethetnek – írja a Mandiner.

Az Európai Bizottság alelnöke fenntartja azon véleményét, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar demokráciával, annak ellenére is, hogy emiatt igen heves támadások érték az Orbán-kormány részéről, többek közt azzal is számtalanszor megvádolták, hogy gyűlöli a magyarokat – olvasható a Mandiner oldalán.

A beszélgetés fő témája Kína és Oroszország volt, hogy ezek az országok hogyan próbálják dezinformációval elárasztani az európai államokat és hogy Jourová milyen lépéseket tervez ez ellen, mint értékekért és átláthatóságért felelős biztos. Emellett természetesen a magyar és lengyel kormánnyal szemben gyakran megfogalmazott kritikája is szóba került.

A cseh politikusnak továbbra is az a véleménye, hogy hogy beteg a magyar demokrácia,

amit szerinte az is bizonyít, hogy a jogállam bizonyos fontos részei egyszerűen hiányoznak.

Jourová örül annak, hogy létrejött a jogállamisági mechanizmus: lehetőség szerint már az év vége előtt bevetik, de egyelőre az Európai Bíróság véleményére várnak az ez ügyben benyújtott magyar és lengyel panaszról. Addig is, a Bizottság kidolgozza az alkalmazás irányelveit.

Az alelnök úgy gondolja, hogy az EU idáig még nem tudott olyan hatásos fegyvert bevetni a demokrácia védelmében, mint a jogállamisági mechanizmust.

Jourová hozzátette azt is, nem egyes országokat kívánnak kipécézni, hiszen az összes kormány ténykedését figyelik, azonban szerinte a magyaroknál és a lengyeleknél közismertek az idevágó bajok.

Példaként a 7-es cikkely alapján elindított eljárást hozta fel, elismerve hogy az megfeneklett.

A politikus rémálma az, hogy ugyanerre a sorsra jut az új lehetőség, mármint hogy megvonják az anyagi támogatást, ha valamely tag megszegi a közös normákat. „Ezért fontos az alapos előkészítés” – hangsúlyozta.