A kárpátaljai magyarok érdekében tárgyalt Szijjártó ukrán kollégájával

 

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán kora reggel Ukrajnába repült, ahol találkozott Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel. A magyar miniszter elmondása szerint a látogatás célja, hogy megvitassa annak lehetőségét, hogy hogyan tudnák megállítani a kárpátaljai magyar kisebbséget ért atrocitásokat és azokat a negatív folyamatokat, amelyeket a napokban tapasztalhattunk.

Némi enyhülést követően, újra nagyon rossz irányba indultak Ukrajna és Magyarország kétoldalú kapcsolatai. Szijjártó Péter bízik abban, hogy valamiféle kompromisszumra jutnak, vagy legalább valami irányt fel tudnak majd vázolni közösen.

Nyilvánvalóan ez lenne az érdeke Magyarországnak, Ukrajnának és a Kárpátalján élő magyarságnak is” – mondta Szijjártó Péter Facebook-oldalára feltöltött videójában.


Kedd este ugyanis a Magyarország ukrajnai képviseletei elég durva hangvételű fenyegetést kaptak levélben, amiben

a tárgyalások létrejöttének esetén vérontásról is szót ejtettek az önmagukat ukrán hazafiaknak nevezők.

Mi azonban nyilvánvalóan nem hagyhatjuk, hogy ilyen szélsőséges alakok határozzák meg azokat a törekvéseinket, amelyek a határon túli magyarok érdekét és az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok javítását irányozzák elő” – fogalmazott a külügyminiszter.

Kijev: ukrán-magyar külügyminiszteri sajtótájékoztatóKijev: ukrán-magyar külügyminiszteri sajtótájékoztató

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. január 27., szerda

Szijjártó Péter hozzátette, reméli, hogy az ukrán hatóságok teszik a dolgukat, és megvédik a Kárpátalján élő magyarságot, és érvényt szereznek a jogállamiságnak, és érvényt szereznek a biztonsági követelményeknek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ.

Kijev, indulás ?Kijev, indulás ?

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. január 26., kedd

Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Cselekedni fogunk. Szélsőségesen keményen. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni

– áll az ukrán nyelvű levélben.

A fenyegető levélről szóló értesülést a kijevi nagykövetség az MTI-nek megerősítette, és közölte, hogy az ügyben feljelentést tett.

A címlapfotó illusztráció.