×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megkezdődött Matteo Salvini és az Open Arms civilszervezet bírósági küzdelme

 

Az európai határok védelmezői helyett az embercsempészek bíróság elé állítását szorgalmazta Matteo Salvini volt belügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Open Arms civilhajó ügyében ellene indított előzetes bírósági eljárás első ülése után tartott a szicíliai Palermóban szombaton.

A bíróság bejelentése szerint az előzetes eljárás január 14-én dokumentációk, többek között a navigációs napló vizsgálatával folytatódik, majd a március 20-ra kitűzött ülésen ismét meghallgatják a feleket.

Matteo Salvini a palermói börtön bírósági bunkerterme előtt rögtönzött sajtótájékoztatóján egyszerűnek nevezte az Open Arms civilhajó miatti eljárás összefoglalását.

Adott egy spanyol hajó, amely líbiai és máltai vizeken migránsokat vesz a fedélzetére, majd nemet mond Máltának, nemet mond Spanyolországnak, és elutasítja, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Ezek után azt állítják bíróság elé, aki tiszteletben tartotta a törvényeket, megvédte Európa és országa határait és biztonságát, valamint életeket mentett meg, és nem az embercsempészeket helyezik vád alá – jelentette ki.

Megjegyezte, hogy a civilhajóval végül olasz partokra érkezett, több mint száz fős illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett,

ketten pedig börtönbe kerültek. „Ezeket az embereket ejtettem volna én túszul a vád szerint” – hangoztatta hozzátéve, hogy minisztersége alatt egyetlen migráns sem halt vagy sebesült meg a jelenlegi olasz kormány alatt érkezett migránshajókon érkezettekkel ellentétben.

Az első bírósági ülésen Francesco Lo Voi ügyész többek között „túszejtéssel” vádolta a volt belügyminisztert. Hét, többségében nigériai bevándorló, közöttük egy kiskorú nyújtott be polgári keresetet a volt belügyminiszterrel szemben, valamint az Open Arms hajó kapitánya Marc Reig Creus, akivel szemben Olaszországban eljárás folyik fizikai agresszió, valamint illegális bevándorlás elősegítése címén.

A Pro Activa Open Arms és további tíz olasz civilszervezet szintén ügyvédcsapattal képviseltette magát. A Pro Activa Open Arms közösségi oldalán azt írta,

igazságot akarnak a Salvini és Európa képviselte migrációs politikával szemben”.

Matteo Salvini védelme nyolc pontban sorolta fel az ügy vitás kérdéseit hangoztatva, hogy az Open Arms egyetlen országgal sem egyeztette a migránsok érkezését, a nemzetközi tengeri szabályok értelmében az első biztonságos kikötőt nem Olaszország képviselte, a spanyol hajó engedély nélkül lépett olasz vizekre. Dokumentációval támasztotta alá, hogy Salvini a Conte-kormánnyal egyeztetve döntött a hajó feltartóztatásáról, miközben az Open Arms szerint Salvini önkényesen határozott.

Salvini védőügyvédje kijelentette, arra a kérdésre kell választ adni, hogy a civilhajó miért sodorta veszélybe a bevándorlókat azzal, hogy többszörösen nemet mondott más biztonságos kikötőkre,

mivel az Open Arms kizárólag olaszországi partokon akarta kiszállítani az embereket.

Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa szigetével szemben. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kíséret nélküli kiskorúak és a betegek azonnal partra szállhattak. Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elnöke Riccardo Gatti elutasította.

A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra: az engedélyt a szicíliai Agrigento ügyésze Luigi Patronaggio adta ki, miután Rómában már kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett.

A Matteo Salvinivel szemben indított Open Arms és a Gregoretti névvel ismert eljárások között több különbség is van:

a Gregoretti olasz katonai hajó esetében, amelyet szintén 2019 nyarán öt napig tartóztattak fel, maga az illetékes cataniai ügyészség sem tartja megalapozottnak a Matteo Salvinivel szemben októberben megkezdett bírósági eljárást azt hangoztatva, hogy belügyminiszterként a kormány migrációs politikáját követte.