Újfajta hidegháború fenyeget Putyin évértékelője alapján

 

Biztonságos az orosz vakcina – ezt mondta évértékelő tájékoztatóján Vlagyimir Putyin, majd hozzátette, hogy ő is beoltatja magát. Az orosz elnök beszédében kitért a járvány gazdasági hatásaira is, valamint arról is szólt, hogy miként készül Oroszország a jövő évi választásokra – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Oroszországot is felkészületlenül érte a járvány, ugyanúgy, mint mindenki mást. Gazdaságilag nagy vakcinaexportőr lett, de helyzetét a kőolaj világpiaci ára határozza meg – mondta Nógrádi György egyetemi tanár.

Az amerikai érdek az – és ezt követelik az európai szöveteségeseiktől is – hogy ne épüljön meg az Északi Áramlat 2, ezzel pedig Oroszország milliárdos üzlettől esne el.

Az orosz városokban élők nyitottabbak az oltásra, míg vidéken kevésbé, de a teljes lakosságról elmondható, hogy „várakozó állásponton van”. Elkezdődtek ugyan az oltások, de ahogy a világ más részein, úgy itt sem váltak tömegessé egyelőre – hangsúlyozta Nógrádi.

A fő probléma, hogy a gyártási kapacitás nem elegendő, Kazahsztánnal már sikerült megállapodni, hogy ott is gyártsák az orosz oltóanyagot.

Az orosz-nyugati kapcsolatok jelenleg mélyponton vannak, Putyin beszédében arról is beszélt, hogy az amerikaiak minden bizonnyal be fognak avatkozni a jövő évi orosz választásba, „ahogy mindig is szoktak”.

Putyin szerint új alapokra kell helyezni az orosz-amerikai viszonyokat és rendezni kell a két ország közötti viszonyokat.

Egy újfajta, fegyverek nélküli hadviselés zajlik jelenleg, ami azt jelenti, hogy mindenki beavatkozik mindenki belügyeibe. Az orosz cél az amerikai lépések megelőzése, míg az Egyesült Államok nyilvánvalóan a saját akaratát szeretné érvényesíteni.


A teljes adás itt hallgatható vissza.