Újabb tömeges őrizetbe vétel Minszkben

 

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe vasárnap az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök távozását követelő újabb tüntetéseken a fehérorosz fővárosban, Minszkben – közölte Aljakszandr Kupcsenyi minszki rendőrségi vezető.

„A Minszk területére vonatkozó tömegrendezvényekről szóló jogszabályok megsértése miatt több mint 300 embert őrizetbe vettek, akikkel szemben közigazgatási eljárást indítottak a közrend megsértése miatt tömegrendezvények szervezésével vagy megtartásával” – tudatta Kupcsenyi a minszki rendőrség honlapján megjelentetett közleményben.

A járvány miatt bevezetett hatósági tilalommal dacolva, vasárnap ismét ezrek vonultak Minszk utcáira, hogy Lukasenka lemondását követeljék. A legtöbb tiltakozó távoli lakónegyedekben menetelt, tapsolva, Fehéroroszországot éltetve, és az ellenzéki jelképnek számító fehér, középen vörös csíkos zászlót lengetve. Minszk utcáin katonai járműveket és vízágyúkat lehetett látni, amikor egyenruhás emberek - sokan közülük sisakot viseltek - rángatták ki a tiltakozó tömegből az embereket – derül ki szemtanúk beszámolójából és a közösségi médiában közzétett videofelvételekből.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta van belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító, 66 éves Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával.

Az azóta tartó hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett valamifajta alkotmányreformot ígért.

A címlapfotó illusztráció.

.