×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ez lehet Brüsszel mesterterve

 

Látszólag nem állhat érdekében egyetlen országnak sem, hogy az uniós költségvetés és a helyreállítási alap jogállami feltételekhez kötésével kockáztassa a bajba jutott déli országok megsegítését, az unió most a borítékolható magyar és lengyel ellenállás próbára tételével mégis erre készül. Szabó Dávid József külpolitikai elemző szerint az őszi terrorcselekmények után Brüsszel nem várhatott tovább és azelőtt le akar számolni a migrációt elutasító országokkal, mielőtt a bevándorlásellenes politika Európában még több követőre találna. Még akkor is, ha ebbe a mediterrán térség néhány országa belerokkan.

 

– A járvány második hullámának kellős közepén vagyunk, és bár sorban érkeznek a vakcinafejlesztés sikereiről szóló hírek, a veszélyhelyzet még hónapokon át velünk marad. Milyen gazdasági következményekkel kell számolnunk európai szinten?

– A járvány gazdasági következményeit ma még nehéz pontosan beárazni. Az biztos, hogy a dél-európai eladósodott eurózóna-tagállamok szenvedik meg a legjobban a pusztítást.

–  Ezek az országok a gazdasági világválság idején egyszer már ráijesztettek az EU-ra. Akkor miért nem sikerült rendbe rakni a pénzügyeiket?

– Akkor az adósságközösséget elsősorban a német választók miatt nem tudták meglépni, de a stabilitási mechanizmus és más gazdaságpolitikai felügyeleti eszközök révén nagyot léptek az eurózónának valamilyen szuperállami entitásba szervezésének útján. A strukturális helyzet lényegesen nem javult a bajba jutott országokban, ezért a Covid-válság különösen fájdalmasan érinti őket. Ilyen előzmények után joggal feltételezhetnénk, hogy az északi euróövezet tagjai az aktuális helyzetre egy az eurózóna létezését és az egész unió stabilitását veszélyeztető fenyegetésként tekintenek.

– Gyors és hatékony gazdasági segítségnyújtásra mutatkozott is esély az első járványhullám utáni időszakban.

– De az már a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló nyári csúcstalálkozón is szembetűnő volt, hogy a nyilvánosságban a holland kormánnyal azonosított csoportosulás nem csupán a támogatás/hitel arányban ragaszkodott végletekig a saját elképzeléséhez, de irracionálisnak tűnő módon erőltette az újabb, jogállamiságinak nevezett feltételek beiktatását a megállapodás szövegébe. Azóta hónapok teltek el, és még mindig nincs szó a források kiutalásáról a leginkább bajban lévő országoknak. Úgy tűnik, az eurózóna stabilitásában leginkább érdekelt Németországnak, a Benelux és északi országoknak mégsem olyan sürgős a mentőcsomag elfogadása.

Szabó Dávid József külpolitikai szakértő

– Mi indokolja, hogy a választói felhatalmazással támogatott és emiatt borítékolható magyar és lengyel ellenállást ilyen végletes módon próbára tegyék? Vagy másképpen fogalmazva: mit nyerhetnek az eurózóna meghatározó államai egy olyan konfliktuson, ami közben kivérezteti a déli országokat?

– Meggyőződésem, hogy itt nem gazdasági megfontolások állnak a háttérben.

A jogállamiság meghatározhatatlan gumifogalmának összekötése a konkrét költségvetési forrásokkal és a minősített többségi szavazás rendszerével nem arról szól, hogy Ruttének vagy Kurznak el kell magyaráznia otthon, mire költik Kelet-Közép-Európában a közös költségvetési forrásokat.

– Brüsszelita bikkfanyelvet hallunk?

– A bürokratikus technokratizmus szép megnyilvánulása, amikor szakértők tényleg ezzel indokolják a jogállamisági hajthatatlanságot. Nem szabad bedőlni neki. A jogállamisági feltétel szándékosan marad homályos, hogy mindig azzal lehessen megtölteni, ami aktuálisan Magyarország vagy Lengyelország nemzeti ellenállásának középpontjában áll. Most éppen genderkérdések irányában hinti a port az Európai Bizottság és az Európai Parlament, ami ugyan megfelel Brüsszel általános irányvonalának, a folyamatos „emberijogista” terjeszkedésnek, de nem ez a fő csapásirány.

– Akkor mi áll a háttérben?

– Az egyetlen állandó konfliktusforrás, melyben a V4-ek hajthatatlanok maradtak, és 2015 óta stabilan megvetették a lábukat, a migráció kérdése. Magyarországon és Lengyelországban több választáson, népszavazáson, nemzeti konzultáción keresztül egyaránt széles választói felhatalmazást kaptak a migrációt elutasító politikai erők.

– A migrációellenesség nem csak a visegrádi négyek országaiban népszerű.

– A migrációt elutasító álláspont rengeteg követőre talált Európa-szerte, amivel megszületett az első olyan európai ügy, amelyben 2004-ben vagy az azóta csatlakozott országok a nyugati diktátummal szemben ellensúlyt tudtak építeni, egész Európára kiterjedő ellenkultúrát életre hívni. Úgymond demonstrálták a soft powerjüket, vagyis emberek tömegeit késztették azonosulásra a saját álláspontjukkal. Óriási áttörésként előbb Ausztriában majd Olaszországban is kormányzati pozícióba került ez az álláspont, és az már az elmúlt év birodalmi visszavágásának tudható be, hogy Rómában és Bécsben egyaránt partvonalra kényszerítették a bevándorlásellenes erőket.

– A mostani feltételekkel ezt a visszavágást akarják kodifikálni?

– Az újabb jogállamisági feltétel lehetőséget teremt rá, hogy a bevándorlás elutasítása kriminalizálható legyen. Jogi, pénzügyi szankciókkal büntethessék az ilyen kormányokat, attól függetlenül, hogy milyen széles választói felhatalmazás áll mögöttük.

Aki figyelemmel kísérte az elmúlt évek brüsszeli híreit, láthatta, hogy a bevándorlás, a migráció kérdése egy pillanatra sem került le a napirendről. Hol búvópatakként, EP-bizottságosdi formájában osontak be újabb és újabb bevándorláspárti szövegek az uniós jogalkotásba, hol a bírói aktivizmus rontott neki frontálisan a migrációval szembeni tagállami intézkedéseknek, például a magyar határzárnak, a tranzitzónának, az idegenrendészeti őrizet intézményének.

Az Európai Bizottság újabb és újabb migrációs csomagjaiból feltűnően kimaradtak a migrációt negatív színben feltüntető szövegrészek; újra és újra bekerültek ugyanakkor az elosztásra, kvótákra, szolidaritásra és büntetésre vonatkozó nyelvi megoldások. A bevándorlásellenes erők visszaszorításán folyamatosan dolgozik a gépezet, még ha az elmúlt években inkább a szélárnyékot választották is.

– Miért volt szükség arra, hogy az ön által említett rejtett módokon vigyék keresztül az akaratukat?

– Mert a nyílt konfrontációban nem tudták ezt megtenni.

– Most mégis újra megpróbálják...

– Történt valami egészen tragikus idén ősszel, ami többé nem engedi a lapítást migrációügyben: egy példátlan iszlamista terrorcselekmény-sorozat, melynek egy egész kontinens vált szem- és fültanújává. Bár ismét hamar felcsendült a liberális média- és politikusi koncert a magányos elkövetőkről, szerencsétlen, pszichés zavarokkal küzdő gyilkosokról, akiket a világ rontott el, a valóságban ezek a cselekmények rámutattak a migrációügyi szigor hiányából fakadó mindennapi erőszakos fenyegetésre. Emmanuel Macron francia elnök határozott szóbeli kiállását ismét bevándorlásellenes választói hullám követheti, és ennek egyszer és mindenkorra igyekeznek elejét venni azáltal, hogy a migrációs kérdéseket a jogállamisági kapszulába töltik, azt pedig a költségvetéssel együtt lenyeletik az összes tagállammal.

– Mi lehet ennek a következménye?

– Innentől kezdve gyakorlatilag elvesztené a jelentőségét, hogy egyes nemzetek és az általuk választott vezetők hogyan vélekednek a kérdésről, hiszen az álláspontjuk érvényesítéséhez a költségvetési forrásokon keresztül vezet az út. A trükk célja tehát a bevándorlásellenes mozgástér végletes beszűkítése. Kérdés, hogy Németország, mely eddig az egyensúlyozó, stabilizáló, egyben tartó szerepben igyekezett láttatni magát észak és dél, kelet és nyugat között, mire használja a jelenlegi példátlan intézményi hatalmát, mely felnőtt a német gazdasági dominancia mellé: az Európai Bizottság jelenlegi elnöke és az Európai Tanács soros elnöksége is német kézen van. Ebből a helyzetből ugyanis már nem húzhatja ki magát Angela Merkel kancellár azzal, hogy másokkal mondatja ki a német álláspontot.

A címlapfotó illusztráció.