Nincs pardon, bezáratják a radikális mecseteket Ausztriában

 

Elrendelte a „radikális mecsetek” bezárását az osztrák kormány pénteken, pár nappal a négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadást követően.

Susanne Raab integrációs és Karl Nehammer belügyminiszter arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a 20 éves merénylő, Kujtim Fejzulai egy mecset és egy iszlám egyesület rendszeres látogatója volt, amelyek nagyban hozzájárultak a radikalizációjához, ezért azonnali hatállyal elrendelték a bezárásukat.

Raab hangsúlyozta, hogy az imaházak bezáratása nem támadás az iszlám vallás ellen, „hanem közös harcunk az ellen, hogy a vallással a radikalizmus érdekében visszaéljenek”.


Bezárnak egy imahelyet

Az ausztriai muszlim hitközség (IGGÖ) megerősítette, hogy bezárnak egy, alájuk tartozó imahelyet, amely „megsértette a vallás doktrínáit”. „A szabadság fontos érték az országunkban, amelyet meg kell védenünk a visszaélésektől, akkor is, ha azokat a mi sorainkból követik el” – közölte Ümit Vural, a szervezet elnöke.

Bécs belvárosában hétfőn este egy észak-macedóniai albán családból származó helyi férfi megölt négy embert és huszonhármat megsebesített. Az elkövetőt a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette.

A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

A rendőrség tizenhat embert vett őrizetbe a merénylettel összefüggésben, azonban közülük hatot azóta szabadon bocsátottak – tájékoztatott az ügyészség pénteken.

A vádhatóság szerin nyolc embert viszont vizsgálati őrizetbe helyeztek. A 16 és 24 év közötti férfiakat azzal gyanúsítják, hogy támogatást nyújtottak a merénylőnek tette végrehajtásához a többi között terrorszervezeti tagság által.

Az ügyészség kiemelte, hogy minden gyanúsítottnál fennáll a szökés, a bizonyítékok eltűntetésének, illetve a bűncselekmények elkövetésének veszélye.

Karl Nehammer belügyminiszter egyre nagyobb belpolitikai nyomás alatt áll az ügyben.

A tárcavezető pénteken egy újabb malőrt volt kénytelen elismerni a rendvédelmi szervek munkájában: a későbbi merénylő ugyanis már a nyáron kapcsolatot keresett olyan személyekkel, akiket a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal felkérésére a bécsi tartományi alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal (LVT) megfigyeltetett.

Felmentették hivatalából Erich Zwettlert

Ennek ellenére az osztrák hatóságok nem intézkedtek Fejzulai ellen. Gerhard Pürstl osztrák rendőrfőnök a nap folyamán bejelentette, hogy saját kérésére felmentették hivatalából Erich Zwettlert, a bécsi hivatalvezetőjét.

Prüstl hangsúlyozta, hogy Fejzulai Ausztriában tartózkodó iszlamistákkal történt találkozója és a szlovák titkosszolgálat tájékoztatása a 20 éves elkövető lőszervásárlási próbálkozásáról „a tettes veszélyességének megítélésében más eredményre vezethettek volna”.

Az APA osztrák hírügynökség egyébként pénteken közölte, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke november 9-én Bécsbe látogat, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellárral közösen lerója kegyeletét a merénylet áldozatai előtt.

A címlapfotó illusztráció.