×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Áder János a magyarok együttérzését tolmácsolta Erdogannak

 

Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdogannak, a Török Köztársaság elnökének az égei-tengeri partvidékét sújtó földrengés miatt – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap reggel az MTI-vel.

„Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a Törökország égei-tengeri partvidékét sújtó tegnapi tragikus földrengés számos áldozatot követelt, sokakat megsebesített, és komoly anyagi károkat okozott” – áll Áder János szombati részvéttáviratában, amelyet a pénteki földrengés nyomán küldött a török államfőnek.

„Engedje meg, hogy Magyarország népe és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétemet az áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi teljes felgyógyulást kívánjak a sérülteknek. Biztosíthatom arról, hogy a baráti török nép mind a mentésben, mind a komoly károkat szenvedett települések újjáépítésében számíthat a magyarok segítségére és közreműködésére”

– írta a magyar államfő Recep Tayyip Erdogannak.

A péntek délutáni 7-es erősségű égei-tengeri földrengést Athéntól Isztambulig lehetett érezni, eddig mintegy 50 halottja és 1000 sérültje van.