×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Balos oltástagadók tüntettek a maszkviselés ellen, Merkel betiltana minden rendezvényt

 

Mintegy 2000 fős tüntetést oszlatott fel vasárnap a német rendőrség Berlinben, a résztvevők a koronavírus-intézkedések és a védőoltás ellen tüntettek. A rendőrség tucatnyi tüntetőt, köztük anarchistákat, baloldali radikálisokat és oltástagadókat is őrizetbe vett. Angela Merkel kancellár legalább februárig betiltaná a szabadtéri rendezvényeket, így a demonstrációkat is.

Körülbelül 2000 ember gyűlt össze Berlin főterén, az Alexanderplatzon vasárnap dél körül. A demonstrációt baloldali civil jogvédő szervezetek hirdették meg, mottója „az alapvető emberi jogok helyreállítása és a járványhisztéria befejezése” volt.

A berlini rendőrség 600 egyenruhást vetett be a tüntetőkkel szemben, miután nem tartották be az előírt másfél méteres szociális távolságot, és többségük maszkot sem viselt.

„Szabadságot! Le a maszkokkal! Szégyelljétek magatokat!” – skandálták a tüntetők a Berliner Zeitung beszámolója szerint.

Kora délután a demonstrálók a Kosmos Club elé vonultak, ahol egy egészségügyi világtalálkozót (World Health Summit) tartottak. A Másképp Gondolkodók (Querdenken) nevű civil szervezet tagjai a rendőrök felszólítása ellenére sem tartottak egymástól távolságot, valamint maszkot sem viseltek, ezért több embert letartóztattak. Több száz tüntető kora estig kitartott az Alexanderplatzon, közülük többen a Covid-védőoltás ellen demonstráltak „Nem akarunk kísérleti nyulak lenni!” feliratú táblákkal. A letartóztatások ott is folytatódtak, számolt be a berlini rendőrség a Twitteren.

Németországban vasárnap reggel 14 714 új megbetegedést jelentett a Robert Koch Intézet, ez a legtöbb a pandémia márciusi kitörése óta.

Berlin a koronavírus szempontjából a legrosszabb mutatókkal rendelkezik, meghaladja a 127-et a százezer lakosra jutó új fertőzöttek száma.

Jens Spahn egészségügyi miniszter – aki maga is elkapta a vírust, ezért jelenleg házi karanténban tartózkodik – az előírások szigorú betartására kérte az embereket Facebook-üzenetében.

„Nagyon, nagyon nehéz hónapok állnak előttünk” – jelentette ki Angela Merkel kancellár

a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezetőivel tartott videós egyeztetésen vasárnap este. A Bild című lap szerint a kancellár elmondta, hogy tart a fertőzöttségi adatok ugrásszerű növekedésétől, ami nem mehet így tovább. Merkel ezért még ezen a héten javaslatot tesz a szabadtéri rendezvények, köztük a demonstrációk betiltására, legalább február végéig.

A címlapfotó illusztráció.