Macron: Az Európai Uniónak nem feladata a brit kormányfőt boldoggá tenni

 

A Londonnal folytatott kereskedelmi kapcsolatok kialakításáról folytatott tárgyalásokon a halászati jogok kérdése nem áldozható fel, a francia halászok ugyanis tudják, hogy helyzetük nem lesz ugyanolyan a január elsejével kezdődő határidő után – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozását követően pénteken.

Macron sajtótájékoztatóján kiemelte, az Európai Unió vezetői között teljes az egyetértés a brit uniós tagság megszűnését (Brexit) követően a jövőbeli kapcsolatokról kezdődött tárgyalások részleteit illetően. Arra kérték Michel Barnier uniós főtárgyalót, hogy továbbra is az uniós érdekeket szem előtt tartva folytassa a tárgyalásokat Nagy-Britanniával a rendelkezésre álló határidőig.

Kiemelte, az uniónak ki kell állnia néhány sarkalatos terület mellett, ilyen az egységes piac védelme vagy a halászati kérdések.


Nem áldozhatjuk fel a halászainkat. Készen állunk a megállapodásra, de nem bármilyen áron. Az Európai Uniónak nem feladata Boris Johnson brit kormányfőt boldoggá tenni” –fogalmazott.