×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két héten belül szavazhat a szenátus Trump főbírójelöltjéről

 

A demokraták próbálták megakadályozni Amy Coney Barrettről való szavazást, de kevesen voltak hozzá.

Csütörtökön szakmai és karaktertanúk kikérdezésével zárult a legfelsőbb bíróság megüresedett helyére jelölt Amy Coney Barrett négynapos meghallgatása. A bizottság ülésén a főbírójelölt a szabályok szerint nem vehetett részt. Az igazságügyi bizottság elnöke, Lindsey Graham azonban már a tanúk meghallgatása előtt megszavaztatta a bizottsággal, hogy jövő hét csütörtökön kerüljön sor a főbírójelölt bizottsági elfogadására.

A demokrata szenátorok nehezményezték az eljárást: Richard Blumenthal, Connecticut szenátora indítványozta a meghallgatás elhalasztását, mivel állítása szerint nem volt elegendő idő arra, hogy megfelelően vizsgálják a jelölt felkészültségét. Blumenthal hivatkozott többek között a CNN szerda esti riportjára, amely szerint Amy Coney Barrett több, a Notre Dame Egyetemen megrendezett eseményt sem jelentett le előzetesen az igazságügyi bizottságnak, így a bizottság tagjainak nem volt lehetőségük megvizsgálni, milyen kijelentéseket tett azokon a jelölt.

Richard Blumenthal a szenátus igazságügyi bizottságának ülésén 2020. október 15-én az Amy Coney Barrettről szóló bizottsági szavazás elhalasztása mellett érvelt (Fotó: EPA/Samuel Corum)

Az indítvány nyomán csaknem kétórás vita következett, amelyben a demokraták ismét illegitimnek, példátlannak és antidemokratikusnak nevezték a főbírójelölt elfogadtatásának eljárását. Utóbbit elsősorban arra utalva állították, hogy a választások (így a szenátusi választások) is megkezdődtek a levélszavazások miatt. A bizottság elnöke szerint azonban a jelölt meghallgatására elegendő idő állt rendelkezésre, a szenátorok mandátuma, így a bizottságban meglévő republikánus többségé is érvényes még, ezért nincs ok arra, hogy halasszanak.

A vitát követően az amerikai ügyvédi kamara képviselői, akárcsak minden bírójelölt esetében, bemutatták részletesen elemzésüket Barrett szakmai múltjáról, ítéleteiről, megjelent tanulmányainak tartalmáról, és rendkívül pozitív véleményt megfogalmazva ajánlották a jelöltet a bizottságnak elfogadásra. A főbírójelölt felkészültsége mellett tanúskodott több egykori tanára és kollégája is.

Az ügyvédi kamara képviselői ismertették szakvéleményüket a szenátus igazságügyi bizottságának (Fotó: EPA/Shawn Thew)

Tanúként hallgatták meg Laura Wolkot, az első vak nőt, aki a legfelsőbb bíróság hivatalnokaként szolgálhatott. Wolk vallomásában arról beszélt, milyen megkülönböztetett figyelemmel mentorálta őt Amy Coney Barrett a Notre Dame Egyetemen.


A demokraták ezen a napon is kiemelt helyen kezelték az Obamacare-t és annak esetleges eltörlése miatti hatásokat: többek között tanúként hallgatták meg Farhan Bhatti orvost Michiganből, hogy konkrét történeteket osszon meg olyan családokról, amelyeknek komoly gondot okozna, ha elesnének az egészségbiztosítástól.

Az igazságügyi bizottság várhatóan október 22-én szavaz Amy Coney Barrett személyéről, majd a főbírójelöltről a szenátus mondja ki a végső szót a rá következő héten.