×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Trump megjelent a nyilvánosság előtt és azt mondta, remekül van

 

Donald Trump amerikai elnök szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy megfertőződött a koronavírussal, és kórházba került.

Donald Trump, amerikai elnök köszönti támogatóit a washingtoni Fehér Ház erkélyéről (Fotó. MTI/AP/Alex Brandon)

A Fehér Ház erkélyén nyilatkozó Trump elmondta: remekül érzi magát. Az elnök a jelenlévő több száz ember előtt azt ígérte: a koronavírus el fog tűnni. „Azt akarom, hogy tudjátok: nemzetünk legyőzi ezt a szörnyű kínai vírust” – hangsúlyozta a vírus eredetére utalva. Hozzátette: nagyon gyorsan, rekordidő alatt megérkezik majd a koronavírus elleni vakcina.

A tudomány és az orvosságok segítségével örökre elpusztítjuk a vírust a világ minden szegletében – mondta az amerikai elnök.
Trump a jövő héten újult erővel veti bele magát az elnökválasztási kampányba, és két helyszínen is gyűlést tart – jelentette be az elnök kampánystábja.

Trump kedden a pennsylvaniai Johnstownban, szerdán pedig az iowai Des Moines-ban jelenik meg a nyilvánosság előtt. Az Egyesült Államok elnökét október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála.

Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott. Nem tudni, hogy az elnök még fertőz-e, mert az illetékesek nem reagáltak az ezt firtató újságírói kérdésekre.

Trump kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.