×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sikerült: megválasztották a szóvivőt miniszterelnöknek

 

Szuga Josihidét választották meg szerdán kormányfőnek a japán parlament alsóházában, ahol a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP) többsége van.

Cikkünk frissült. 

Abe Sindzó japán miniszterelnök virágot nyújt át Szuga Josihide kormányszóvivőnek, miután utóbbi megnyerte a japán kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) új vezetőjének megválasztására kiírt szavazást (Fotó: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

A 71 éves Szuga a japán kormány kabinettitkáraként és szóvivőjeként dolgozott nyolc évig elődje, Abe Sindzó miniszterelnöksége idején.

Számos kihívás elébe néz, többek között a koronavírus-járvány idején kell új életre keltenie az ország gazdaságát.

Szuga azt mondta, politikájában abszolút elsőbbséget élvez majd a gazdaság beindítása, továbbá a koronavírus visszaszorítása, ami szükséges a jövő évre halasztódott 2020-as tokiói olimpiai játékok megrendezéséhez is.

Korábban azt mondta, politikájában abszolút elsőbbséget élvez majd a gazdaság beindítása, továbbá a koronavírus visszaszorítása, ami szükséges a jövő évre halasztódott 2020-as tokiói olimpiai játékok megrendezéséhez is. További gond, hogy az ország lakossága gyorsan öregszik.

Az új miniszterelnök várhatóan folytatja elődje monetáris politikáját a kormányzati kiadások és reformok terén, diplomáciai tevékenységének középpontjában pedig az Egyesült Államok és Japán alkotta biztonsági szövetség áll majd. Szugának, akinek közvetlen diplomáciai tapasztalata elmarad elődjétől, meg kell birkóznia az Egyesült Államok és Kína közötti egyre nagyobb feszültséggel, továbbá kapcsolatot kell kiépítenie a november 3-ai amerikai elnökválasztás győztesével.

A japán sajtó tudni véli, hogy Szuga az új kormány felét még az előző kabinet tagjaiból választja, az átlagéletkor hatvan év lesz, a nők száma pedig csupán kettő.

A korábbi miniszterelnök, Abe Sindzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.