Elszólta magát a demokrata alelnökjelölt

 

Már Harris-elnökségről beszélt egy kerekasztal-beszélgetésen Kamala Harris.

Nehéz eldönteni, hogy egyszerűen megbotlott Kamala Harris nyelve, vagy a tudatalatti dolgozott benne, amikor egy online megtartott gazdasági kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: „egy Harris-adminisztráció, közösen Joe Bidennel… mint az Egyesült Államok elnökével.


Kamala Harris azonnal igyekezett korrigálni a kellemetlen elszólást, és következő mondatában már azt mondta: „A BidenHarris-adminisztráció 100 milliárd dolláros, alacsony kamatozású hitelhez és befektetéshez fog hozzáférést biztosítani kisebbségi vállalkozóknak.”

A demokraták elnökjelöltje, Joe Biden mentális állapota és így az elnöki hivatalra való alkalmassága kapcsán folyamatosak a találgatások, mivel több alkalommal is meglehetősen furcsán nyilvánult meg nemcsak Barack Obama alelnökeként, hanem Donald Trump kihívójaként is. Azzal, hogy a Black Lives Matter-mozgalom egyik fő washingtoni szószólóját, Kamala Harris kaliforniai szenátort nevezte meg augusztus elején jelölttársaként, egy kompetens helyettest mutatott fel a kétkedő szavazóknak, aki a 77 éves Biden esetleges kiválásával akár az Ovális Irodát is megszerezheti.