×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Soros György embere nyerte az észak-macedón választást

 

Szoros versenyben a Soros György embereként számontartott Zoran Zaev vezette kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat – derült ki az állami választási bizottság csütörtök hajnalban közzétett adataiból.

(Fotó: EPA)

Cikkünk frissült.

A szavazatok mintegy 95 százalékos összesítése alapján a Zoran Zaev korábbi miniszterelnök vezette baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a szavazatok 35,85 százalékát kapta, alig másfél százalékkal előzve meg a voksok 34,49 százalékát megszerző jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO – DPMNE).

A Demokratikus Szövetség az Integrációért nevű – a királycsináló szerepére pályázó – legnagyobb albán etnikai párt végzett a harmadik helyen 12 százaléknyi szavazattal, megelőzve a 8,8 százalékos eredményt elérő kisebb vetélytársát, az Albánok Szövetségét.

A részvételi arány az 1,8 millió szavazásra jogosult 50,8 százalékánál tartott az urnazárás előtti utolsó közléskor, ami alacsonyabb, mint a korábbi választásokon volt.

Egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani

A választási bizottság nem szolgált adatokkal arról, hogy a kialakult szavazatarány hány mandátumot jelent majd a pártoknak a 120 tagú szkopjei parlamentben. Az előrejelzések arról szóltak, hogy egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani, így az albán etnikai pártokon múlhat majd, hogy ki vezeti a következő négy évben a nyugat-balkáni országot.

A szavazóhelyiségek este 9 órai bezárása után nem sokkal

hackertámadás érte az állami választási bizottság nyilvános oldalát.

Oliver Derkoski, a testület vezetője az incidensről azt mondta, a támadás a gyors online eredményközlésre szolgáló weboldaluk ellen irányult, a szavazatszámlálásban azonban nem okozott fennakadást, mivel nem érintette a központi szerverüket. A számlálást átmenetileg a YouTube-on közvetítették élőben.

A rendszer közel három órával későbbi helyreállása után az adatok – a voksok 70 százalékának összesítése mellett – a kormányon lévő SDSM egyszázalékos előnyét mutatták, s ennek alapján Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője bejelentette a győzelmüket.

A párt győzelmét ünneplő híveihez beszélve a fővárosban, Zaev gyors reformokat ígért az ország európai uniós csatlakozási esélyeinek javítására, és ígéretet tett a megrendült gazdaság megerősítésére.

Soros György áll a macedón nemzeti kormány és közösség ellehetetlenítése mögött 

Macedónia az Egyesült Államok részéről egy államközi együttműködési szerződés alapján 2008 óta részesül fejlesztési forrásokban, amelyek koordinálásáért éveken keresztül az Amerikai Egyesült Államokban a Hillary Clinton vezette külügyminisztériumhoz tartozó Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) felelt – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. 

Csakhogy 2012 februárjában köttetett egy újabb szerződés, amelynek értelmében a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok vált a támogatások fő elosztójává.

A hírhedt „színes forradalommal” feleltek a védelmi intézkedésekre, amelynek nyílt célja volt az ügyvezető kormány megbuktatása, az ellenzéki Macedón Szociáldemokrata Unió hatalomra segítése, és a határok megnyitása a bevándorlók előtt.

Az erőszakos tüntetések azon felül, hogy garázdasággal és Szkopje szétrombolásával jártak,

megosztották az amúgy is túlterhelt rendfenntartók figyelmét, könnyebbé téve az illegális bevándorlók határon való átjutását.

Az albán kisebbség, a külföldről támogatott bevándorláspárti civil szervezetek és a szocialisták közreműködésével 2016 decemberében előre hozott parlamenti választásra került sor, amelyből bár a nemzeti kormánykoalíció került ki győztesként, abszolút többséget nem tudott szerezni a 120 fős parlamentben.

Az ezt követő politikai manőverezések eredményeképp a választáson második helyezést elérő kommunista utódpárt, az SDSM került hatalomra az albán nemzetiségi mozgalmakkal koalícióban és Zoran Zaev szociáldemokrata vezetésével.

A Zaev-kormány hivatalossá tette az albán nyelv használatát az olyan területeken, mint a törvényhozás, államigazgatás, bíróság és kórházak,

illetve a macedónokat a görög igényeknek alávetve az ország Észak-Macedóniára való átnevezésének folyamatát is megindította.

A nemzeti kormány megbuktatásának, a jogállamiság romba döntésének és az igazságszolgáltatás kiszervezésének, valamint a nemzeti identitástól való megfosztásnak folyamatai egy agenda részei voltak, amely valójában nem a civil társadalmi értékek promotálására, hanem a befolyásszerzésre alapult. Mára bizonyosságot is nyert, hogy a macedón nemzeti kormány és közösség leépítése, illetve ellehetetlenítése mögött Soros György és szervezetei állnak.

A nemrég napvilágra került hangfelvételeken Soros támogatott miniszterelnöke, Zoran Zaev beszél arról, hogy milyen rendkívüli befolyása volt az immár felszámolt Különleges Ügyészi Hivatalra és annak a mára letartóztatott vezetője, Katica Janeva által irányított vizsgálódásaira, továbbá kijelenti azt is, hogy „azok a civil szervezetek, amelyeket Soros finanszíroz, a hallgatói parlament, az mind az enyém”.

A ma már bukott, egykori baloldali miniszterelnök ezáltal elismeri, hogy

a polgári tüntetéseket külsőleg finanszírozták, elsősorban a Soros György által vezetett Nyílt Társadalom Alapítványok,

ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy nem az állampolgárok akarata érvényesült, hanem egy soha meg nem választott amerikai spekulánsnak adták át a döntés jogát Macedónia sorsa felett.

Az eredetileg április 12-re kiírt voksolást a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. Az új időpontot a gyengülni látszó járvány körülményei között tűzték ki, de az új koronavírus ismét gyorsabban kezdett terjedni az országban.

Megfigyelők szerint a szavazás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő rendellenesség sehol, és a szervezők az egészségügyi előírásokra is figyeltek. A járvány miatt egyébként három napig tartott a voksolás, és szerdán a tömeg elkerülése érdekében további két órával meghosszabbították a szavazásra használható időt.