Soros szervezetei érzékenyítéssel gyakorolnak politikai nyomást a magyar fiatalokra

 

A Soros-szervezetek már-már görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy ők alakítsák a közbeszédet. A milliárdoshoz köthető alapítványok főként a magyar fiatalokat célozzák meg programjaikkal, melyekkel jelentősen manipulálják közéleti gondolkodásukat. A politikai befolyásolás mindig egyoldalúan zajlik, a legtöbb esetben nem érveket ütköztetnek, hanem egyoldalú baloldali és liberális szemléletmódot kívánnak átadni. Az úgynevezett érzékenyítéseket vizsgálta a Századvég Alapítvány.


Ifjabb Lomnici Zoltán, az alapítvány jogi szakértője az M1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott, az Egyesült Államokban tetten érhető az a liberális célkitűzés, hogy már egészen kicsi kortól intenzív, szabadelvű képzést kapjanak a gyermekek és a későbbiekben a felnőttek is. „Hogy ezt szabadelvűnek nevezem, ez némiképp jóhiszemű, hiszen itt konkrét, adott esetben a genderideológiával, a drogliberalizációval vagy éppen a baloldali politikák megszerettetésével kapcsolatos oktatási anyagokról beszélünk” – fejtette ki.


Hozzátette:

már az óvodában megkezdődik, az Egyesült Államokban is, a rendkívüli módon vitatott folyamat,

hogy az úgynevezett „drag queen” – transznemű, erőteljesen kifestett, harsányan sminkelt – hölgyek, urak látogatást tesznek a gyerekeknél, és meséket olvasnak fel, melyek segítségével abba az irányba terelik őket, hogy velük szemben elfogadók legyenek.

„Ez az érzékenyítés magva. Innentől kezdve a különböző ösztöndíjprogramokon keresztül már az általános iskolában, középiskolában, a felsőoktatási intézményekben, majd később a hivatásrendeken belül, például a bírák érzékenyítése, jelen van ez a fogalom” – mondta ifj. Lomnici Zoltán.

Politikai befolyásolási kísérlet zajlik a magyar fiatalok ellen

A Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásáról elmondta, meglehetős alappal vizsgálja azt a területet, hogy ma Magyarországon a fiatalokat milyen típusú impulzus éri ezen szervezetek részéről.

Az egyik ilyen – fogalmazott a szakjogász – a politikai befolyásolási kísérlet, a másik pedig a drogliberalizáció elfogadtatása, és ennek a keretében a rendőrséggel, a rendvédelmi szervekkel szembeni szkepticizmus kiépítése.

Ezzel kapcsolatban ismertette, hogy az Egyesült Államokban csak a számontartott eseteket figyelembe véve tavaly 60–70 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban.

„Itt lép be az a faktor, hogy nem csak a szabadságterét bővítik a fiataloknak, hanem egy olyan világba terelik be őket, ahol bizonytalanság van, ahol veszélyek vannak, ahol nem stabil alappal és háttérrel rendelkeznek a fiatalok” – mondta a szakértő.

Ahogyan a Századvég kutatásából is kiderül,

a politikai befolyásolás mindig egyoldalúan zajlik, nem érveket ütköztetnek a legtöbb esetben, hanem egyoldalú baloldali és liberális szemléletmódot kívánnak átadni.

Ez az elképzeléseik szerint kizárja azt, hogy a felnövő generáció tagjai később konzervatív, keresztény jobboldali pártokra adják le a voksukatvélekedett, és hozzátette, ez a jelenség Magyarországon is jelen van, és az elmúlt évtizedben felerősödött. Az amerikai terminológia szerint ezek a szervezetek politikai nyomásgyakorló csoportnak minősülnek, mint például a Magyar Helsinki Bizottság.

Soros a fekete szavazókat pénzzel befolyásolja 

Soros György jótékonysági szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) hétfőn bejelentette, hogy 220 millió dollárt adományoz a faji egyenlőséggel foglalkozó csoportoknak. Elsősorban a Black Voters Matter szervezetei kaphatják meg az adományt – olvasható a Breitbarton.

A BlackPAC politikai akcióbizottság által készített felmérés szerint a fekete szavazók nagy része a Demokrata Pártot támogatja, bár több mint fele úgy érzi, hogy a párt nem fordít elég figyelmet a fekete közösségre.

A címlapfotó illusztráció.