×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szakértő: Nagyon erős felhatalmazást kapott Andrzej Duda

 

Nagyon erős felhatalmazást kapott Andrzej Duda, a lengyel elnökválasztás győztese – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, a Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője hétfő este az M1-en.

A lengyel választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze.

Rosonczy-Kovács Mihály elmondta, majdnem rekordrészvétel volt a mostani választáson, ami növeli a legitimációt. Ugyanakkor a két százalékos különbség a megszerzett szavaztok között nem olyan kevés ahhoz képest, hogy arra számítottak, néhány száz-, de akár néhány tízezer voks választja majd el egymástól a jelölteket. A különbség így 500 ezer szavazat volt – fűzte hozzá.

Nagyon erős felhatalmazást kapott Andrzej Duda, ugyanakkor az is tény, hogy közel tízmillió lengyel azt üzente a Jog és Igazságosság pártjának, hogy nem elégedett” – fogalmazott az elemző.

Rosonczy-Kovács Mihály szerint a választás tétje az volt, hogy a PiS családbarát, keresztény-konzervatív értékekre épülő politikája kap-e zöld utat vagy egy olyan államfő kerül ellensúlyként az elnöki palotába, aki folyamatos vétókkal, illetve népszavazási kezdeményezésekkel gátolni tudja az előbb említett politikát.

Emlékeztetett, hogy Andrzej Duda azzal kampányolt, hogy ő jelenti a zálogát a családbarát politika folytatásának, míg ellenfele, Rafal Trzaskowski azt ígérte, hogy frissességet és fejlődést hoz Lengyelországnak.