Donald Tusk megint támad

 

Nem kér bocsánatot korábbi állításai miatt Donald Tusk, sőt, tovább támadja Magyarországot és a magyar miniszterelnököt az Európai Néppárt elnöke. A politikus ismét autoriter tendenciákról és nacionalizmusról beszélt egy cseh lapban. Donald Tusk korábban a koronavírushoz hasonlította a magyar kormányfő járványügyi ténykedését, illetve a hazai rendkívüli jogrendet. Szijjártó Péter miniszter most úgy reagált: a néppárti elnök erejéből és képességéből mindössze sunyi nácizásra, hazugságok és álhírek terjesztésére tellett – hangzott el az M1 Híradójában.

A hosszú hétvégén jelent meg a Donald Tuskkal készített interjú a cseh Respekt című hetilapban.


Az Európai Néppárt elnöke ebben ismét támadta a magyar miniszterelnököt, annak ellenére, hogy elismerte: Orbán Viktor volt az egyik fő támogatója 2014-ben, amikor az Európai Tanács elnöki székébe került. Az Európai Néppárt elnöke most így fogalmazott: akkoriban még sehol sem hirdették a nacionalizmust, és nem mutattak olyan autoriter tendenciákat, mint most Varsóban és Budapesten.

Többször bírálta már a magyar kormányfőt

Nem ez az első alkalom, hogy Donald Tusk élesen támadja Orbán Viktort. Az Európai Néppárt elnöke a járványhelyzetben is többször nyilatkozott a magyar miniszterelnökről, a német Der Spiegelnek adott interjúban például náci párhuzamot vont Orbán Viktorral kapcsolatban.

Április elején pedig a koronavírushoz hasonlította a magyar kormányfő járványügyi ténykedését,

illetve a hazai rendkívüli jogrendet.

Donald Tusk leszerepelt a világjárvány hatásainak kezelése során – így reagált közösségi oldalán Szijjártó Péter Donald Tusk legutóbbi interjújára. A külügyminiszter azt írta: a néppárti elnök erejéből és képességéből mindösszesen sunyi nácizásra, hazugságok és álhírek terjesztésére tellett.

Folyamatosan hazugságokkal támadják a magyar kormányt

Szijjártó Péter így folytatta: Donald Tusk Európa legnagyobb pártcsaládját vezeti, ami nyilván lehetővé teszi, illetve tette volna számára, hogy segítsen az európai embereknek az elmúlt hónapokban. A külügyminiszter feltette neki a kérdést: Hány lélegeztetőgépet sikerült Európába hoznia, és milyen intézkedéseket kezdeményezett az európai gazdaság újraindítása érdekében?

A magyar kormányt itthon és külföldön folyamatosan hazugságokkal támadták az elmúlt hónapokban

a rendkívüli jogrend miatt. Többen a demokrácia haláláról, diktatúráról beszéltek, bizonyítékok nélkül.

A különleges felhatalmazást visszavonó törvényjavaslat múlt heti benyújtása után Kovács Zoltán államtitkár levélben hívta fel a külföldi kritizálók figyelmét a hazugságaikkal szemben a tényekre, és felkínálta nekik a bocsánatkérés lehetőségét.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, illetve a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló javaslatról szerdán kezdődik a vita az Országgyűlésben.