Ukrajnában országos veszélyhelyzetet hirdettek

 

Az ukrán kormány szerdán meghosszabbította az országos karantént további 30 nappal, azaz április 24-ig, és kiterjesztette a veszélyhelyzetet az egész országra.

Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy előreláthatóan a veszélyhelyzet is harminc napig lesz érvényben. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Smihal figyelmeztetett, hogy a veszélyhelyzet nem rendkívüli állapot, s kérte, hogy a két fogalmat ne keverjék össze.

Illja Jemec egészségügyi miniszter javaslatára a kormány szigorított a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedéseken. A szigorítás értelmében az egészségügyi intézményeknek joguk van a Covid-19 betegség tüneteit mutató személyeket vagy a már diagnosztizált betegekkel érintkezésbe lépőket orvosi vizsgálatra kötelezni, és szükség esetén elrendelni kötelező kórházi ápolásukat.


Ezenkívül a rendőrség és a nemzeti gárda gondoskodik azokon a rendvédelemről a területeken, ahol kötelező vizsgálatok és kórházi ápolás zajlik, illetve azon épületek körül, amelyeket karantén alá helyeztek.

Ukrajnában március 11-én vezeték be az országos karantént először három hétre, azaz április 3-ig. A kormány döntése értelmében előbb kétszáz főben korlátozták a tömegrendezvények résztvevőinek számát és beszüntették az oktatást az iskolákban. A rákövetkező napokban folyamatosan szigorítottak az intézkedéseken.

Bezártak a szórakozó helyek, az éttermek, kávézók, egy héttel ezelőtt leálltak a metrók a nagyvárosokban. Március közepétől Ukrajna lezárta határait a külföldiek előtt, közben viszont tízezrével szállítja haza külföldön rekedt állampolgárait.

Jelenleg Ukrajnában eddig 113 koronavírusos fertőzöttet találtak, közülük mostanáig négyen haltak bele a betegségbe és egy ember gyógyult fel.