A szlovén kormány 30 százalékkal csökkenti a tisztségviselők fizetését a válság idejére

 

A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét – jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden, amikor ismertette a kabinetnek a járvány okozta nehézségek ellensúlyozására indított gazdaságélénkítő csomagját.

A végleges törvénycsomagot várhatóan pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra. A 30 százalékos fizetéscsökkentés vonatkozik az igazságügyi tisztségviselőkre és az állami részesedéssel rendelkező vállalatok felügyelő bizottsági tagjaira is.

A kormányfő kiemelte: a megszorításokon kívül pénzügyi támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a gazdasági szereplőket, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta válság első néhány hónapját. Hozzátette, hogy a krízishelyzet elhúzódása esetén újabb, hasonló intézkedési csomagot indítanak el.


Az elfogadásra váró kormányzati csomag lépései között szerepel például, hogy az állam a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után kifizeti a különböző járulékokat, valamint a táppénz-hozzájárulást.

A járvány ideje alatt az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

Azok, akik járvány és a korlátozások miatt nem járhatnak munkába, ugyanolyan státusszal és jogokkal rendelkeznek majd, mint azok, akik emiatt elveszítették a megélhetésüket. Rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők.

Azok pedig, akik kisvállalkozókként dolgoznak – egy vagy két alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozások –, a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük. Ezen vállalkozások átmenetileg nem kell fizessenek havi jövedelemadó-előleget sem.

A krízis alatt a vállalatok likviditásának erősítése céljából a kormány úgynevezett „garanciasémát” vezet be, és felvásárolja a bankok követeléseit a vállalatokkal szemben, valamint átmenetileg befagyasztja számukra a jövedelemadó fizetésének kötelezettségét is. A bejelentette szlovén gazdaságélénkítő csomag értéke 2 milliárd euró – mintegy 710 milliárd forint.